Mennyire vagy otthon a görög mitológiában? Herkules történetét ismered? És mit tudsz a gyerekkoráról? Ha láttad a mesét a felnőtt Héraklészről, meg kell ismerkedned a kezdetekkel is. Ez a mesejáték Herki születésével kezdődik, és ott ér véget, ahonnan már jól ismerjük a kis hős életét. Igaz, hogy elsősorban tíz-tizenkét éves gyerekek számára készült az előadás, de felnőttként is nagyon tanulságos. Ha nem tudod megnézni, ne aggódj, elmesélem. Tarts velem!

Az előadás elején megismerkedhetünk a gyönyörű Afroditével, az okos Hermésszel és az erős Arésszal. Egyszer csak felsír egy kisbaba: megszületett Herkules. Édesanyja betolja őt a színpadra, majd magára hagyja – de csak egy pillanatra. Ennyi idő éppen elég, hogy két kígyó megtámadja az alvó kisbabát. Az istenek az Olümposzon nem törődnek vele, de nincs is rá szüksége, egyetlen mozdulattal megfojtja az újszülött Herki a csúszómászókat.

(a képen: a kis Herki legyőzi a kígyókat)

A következő jelenet már tizenhárom évvel később játszódik, megismerhetjük Herkules két öccsét, Ifiklészt és Periklészt. Hatalmas szárazság és éhínség kínozza az embereket Görögföldön már hét éve, az isteneket hibáztatják ezért. Herkules elment halat fogni, de víz is alig van a tóban, nemhogy hal. Alkméné nem tudja, mit fog a fiainak adni vacsorára. A kicsik beérnék egy kis kecsketejjel is, de Zeuszkát (a kecskét) megtámadta egy oroszlán. Herkules azonnal rohan, le is győzi a fenevadat, de a kisállatot nem sikerül megmenteni. Az erős és bátor kiskamasz elhatározza, hogy felmegy az Olümposzra és elmondja az isteneknek, hogy éhezik a családja, éhezik a falu. Anyja nem tudja marasztalni, de a fiú ígéretet tesz, hogy visszatér.

Az istenek nagyon elfoglaltak. Arész súlyzózik, Hermész meetingre siet a főnökhöz, azaz Zeuszhoz, Afrodité pedig arról panaszkodik, hogy őt semmibe veszik, még a hátát se keni be senki, hogy napozni tudjon. Ajjaj, valaki segítségért kiált. A százkarú rettenet megtámadta Filoktétészt. Az Olümposzról tökéletes rálátással néznék végig, ahogy a szörny szétmarcangolja, de ekkor egy hatalmas kiáltás hallatszik: „megmentelek!”. Herkules ott terem és puszta kézzel legyőzi ezt a fenevadat is – az oroszlán után már meg se kottyan neki.

(a képen: Herkules és Filoktétész találkozása)

Filoktétész, művésznevén Lákikisz Kizákisz Nikoláosz csatlakozik Herkuleshez. Elmondja neki, hogy tizenkét hőstett végrehajtása után az Olümposz kapuja megnyílik, beléphet és istenné válhat. Ő pedig megírja és megénekli hősi tetteit, hogy ismertté váljon, és ne merüljön feledésbe. Elindulnak feladatokat keresni, melyek hőst kívánnak. Amúgy neked nem gyanús, hogy születésétől fogva ennyire erős? Mert az isteneknek kezdi bökni a csőrét, hogy talán nem egyszerű földi halandó. Tizenhárom évvel ezelőtt Zeusz három napos éjszakát bocsátott a földre, felvette egy asszony férjének alakját, hogy a nő közelébe férkőzhessen – ha érted, mire gondolok. Ez az asszony Alkméné volt, Herkules édesanyja. Nekem nincs több kérdésem…

Az első hőstett a feledés széke lesz. Az emberek minden reggel kivonulnak hozzá és ráülnek, hogy huszonnégy órára törlődjenek az emlékek. Mivel ezt nap mint nap megismétlik, az emlékek nem térnek vissza. A nagy nyomorban a városvezetés azt a sugallatot kapta, hogy két hétig ne pihenjenek az emberek, folyamatosan dolgozni kell. Ezért volt szükség a feledés székére. Ha elfelejtik, hogy családjuk van, más is létezik a munkán kívül, akkor az egész napot a gyárban töltik. De mivel minden reggel visszatérnek a székhez, elfelejtették, hogy csak két hétig akarták használni, így eltűntek az érzéseik is. „Megmentem őket, így nem lehet élni!” – hangzik Herkulestől. Odamegy a székhez, szétkapcsolja a berendezést, az leáll és az emberek újra emlékeznek.

Filoktétész rögtön megénekli: „bármi is legyen, mi rettent, Herkules a hős, aki megment”. Herki nem akarja, hogy rajongjanak érte, fülig pirulva próbálja hárítani, de az emberek hálásak és éljenzik őt. Azonnal egy hatalmas koncerten találjuk magunkat, egy rap számban hallgathatjuk meg a következő hőstetteket, mindegyik végén elhangzik a fent idézett refrén. Herkulesnek kezd nagyon tetszeni, hogy az emberek szeretik őt. Egyre jobban vágyik rá, hogy isten legyen és halhatatlan – mert akkor az idők végezetéig megmentheti az embereket. Később már inkább az motiválja, hogy az istenek különlegesek és ő is az akar lenni. Még egy-két hőstett és már vágyik rá, hogy az emberek örökké az ő nevét zengjék és mindenki imádja őt. Kezd egy kicsit fejébe szállni a dicsőség.

(a képen: Filoktétész megénekli Herkules hőstetteit)

Arész nem nézi jó szemmel, hogy Herkules sorra hajtja végre a hőstetteket és egyre kevesebb hiányzik ahhoz, hogy megnyíljon előtte az Olümposz kapuja. Látja, hogy a kölyök erősebb nála, félti a pozícióját ezért meg akarja őt ölni. Egyre nehezebb feladatokat ad neki, de a fiú nem retten vissza semmitől. Azzal persze nem törődik, hogy az ártatlan embereket sodorja a legnagyobb veszélybe.

Keselyűk támadták meg a várost, élve falják fel az embereket, nem is mernek kimenni a házaikból. Egy tanárnő utolsó reménye egy fiú, akit harcosnak öltöztet, hátha ő majd legyőzi a vérszomjas madarakat. A kissrác nagyon fél, nem tudja felvenni velük a harcot, de szerencsére ott van Herkules, aki megmenti a várost. Nem tetszik neki, hogy az emberek nem szaladnak oda hozzá és borulnak a lábai elé. Nem érdekli, hogy a város gyászol, azt akarja, hogy istenítsék őt. De az utolsó hőstett még hátra van, menni kell tovább.

(a képen: a tanárnő harcba küldi a kisfiút)

Filoktétész figyelmezteti barátját, hogy megváltozott, de ő ezzel nem törődik. A költő hűségesen kísérte Herkulest mindenhová, minden hőstettét megénekelte, de a fiatal harcosban a kezdeti alázatnak már nyoma sincs. A kölyökért még Afrodité is rajong. Az istennő altató koktélt kever testvéreinek és lemegy Herkuleshez. Felajánlja, hogy felviszi az Olümposzra, de hősünk erről hallani sem akar. Neki nem kell segítség, majd feljut egyedül. Filoktétész emlékezteti Herkulest, hogy nem azért akart felmenni az Olümposzra, mert különlegesnek tartotta magát, hanem hogy segítsen a családján és a falun. De a fiú nem hallgat barátjára, odaveti neki, hogy „te csak egy ember vagy, egy senki”. Még azt is a szemére veti, hogy neki köszönheti azt is, hogy egyáltalán költő lehet – mert ha ő nincs, akkor nem tud kiről hősi dalokat költeni. Félelmetes látni, hogy mire képes a népszerűség.

Afrodité zokon veszi, hogy rajongott hőse nem kért belőle és a segítségéből, most már ő se akarja, hogy Herkules istenné váljon. Hermész kitalálja, hogy lopják el a Napot. Az emberek fáznak, nagyon sokan meg is fagytak. Hősünket nem az motiválja, hogy segítsen az embereknek, csak az lebeg a szeme előtt, hogy ez az utolsó hőstett, ha a Napot visszateszi az égre, akkor istenné válik. Herkules hazatér, anyja és testvérei örülnek, hogy újra látják, de ő fel van háborodva, hogy semmi ennivaló nincs otthon. Nem érdekli, hogy a családja három napja semmit se evett. Őket hibáztatja az éhínségért is, igen. Tudniillik ők csak ülnek, várják, hogy az istenek segítsenek rajtuk, miközben szidják őket, hogy hogyan engedhetnek meg ilyesmit a földön. Mert az istenek igenis igazságosak.

(a képen: Hermész, Afrodité és Arész)

Herkules elindul, hogy megkeresse a Napot, Filoktétészt pedig lerázza azzal, hogy ő nem osztozik a dicsőségen senkivel. Megtalálja az ellopott égitestet és találkozik az istenekkel. Igaz, hogy ők hárman vannak, de Herkules erősebb – gondolja. A családja és megalázott barátja félretesznek minden sértettséget, hogy segítsenek a fiúnak. El akarja őket zavarni, de mintha kezdenének visszatérni belé az érzések. Félti az öccseit és anyját attól, hogy megégnek a Nap közelében. Ám ők nem hagyják magára. Együtt erősebbek, mint a három isten, visszaszerzik a Napot, Herki pedig felhelyezi azt az égre.

Az istenek közlik Herkulessel, hogy ő csak egy ember és semmi keresnivalója közöttük, de az Olümposz kapuja megnyílik előtte. Mindenki bíztatja, hogy lépjen át, hiszen ezt akarta, csakhogy ő nem megy. A kapu bezáródik, kis hősünk pedig kint marad. Haza akar menni a családjához, még akkor is, ha nem kap vacsorát, mert nincs mit. Nem bánja, hogy nem lett isten. Azt sajnálja, hogy volt idő, amikor nem volt ember. Filoktétész úgy dönt, hogy a szomszédba költözik, mert nagyon megszerette azt a környéket. Igaz, hogy nagyobb nyomort keresve se találna, de megoldják. Együtt mindent megoldanak. Mekegés hallatszik. Van új Zeuszka, lesz kecsketej! Végül minden jóra fordult. Költőnk záró bölcsességét pedig jól jegyezze meg mindenki: „nem szép álmokban kell élni, hanem az életet kell széppé tenni”.

(a képen: az utolsó hőstett)

Hermésztől megtudjuk, hogy Herkules felnőttként ismét kiállja majd a tizenkét próbát és újra kinyílik előtte az Olümposz kapuja. Most nem lett isten, de néhány év múlva azzá válik. És hogy ő ezt honnan tudja? Természetesen Zeusztól, hiszen most volt vele meetingje. Talán jobb is, hogy a kis Herki a földön töltheti a gyerekkorát.

Amikor a történet játszódik, Herkules még kamasz volt, tizenhárom éves, mégis hamar fel kellett nőnie. Gondoskodni akart a családjáról, de ahhoz még nem volt elég felnőtt, hogy a hirtelen jött népszerűséget, sztárságot jól tudja kezelni. Kránicz Richárd tűpontos játéka vezeti a néző figyelmét, és tökéletesen látszik, hogy hogyan száll el magától egyre jobban a kis hős. Amikor még a falujában száll szembe az oroszlánnal, akkor a családját akarja védeni. Magára veszi a legyőzött fenevad bőrét és elindul, hogy segíthessen az embereknek. Filoktétész megmentésén nem gondolkodik, hiszen tudja, hogy képes rá. Miért ne segíthetne egy bajbajutott emberen? Nem vár érte ódákat, neki ez semmiség. De egyre több hőstettet hajt végre, és kezdi élvezni az emberek rajongását. Emlékszel? Először még csak jólesik neki ez a szeretet, a hála és bár megfogalmazódott benne, hogy isten akar lenni, de még mindig az motiválja, hogy segítsen az embereknek. Egyszerűen csak jó célra akarja használni az erejét. Hamar megváltozik azonban a motivációja, és Filoktétész mindig ott van, hogy figyelmeztesse barátját – az már más kérdés, hogy Herkulest lehetetlen visszarángatni a földre.

Ha már említettem Filoktétészt, beszéljünk egy kicsit róla. Őt úgy ismerjük meg, hogy bajba kerül és segítségért kiáltva fel-le szaladgál. Eleinte egy félős, gyenge figurának tűnik, de egyből látszik rajta, hogy nagyon szerethető. Gelányi Bence nagyon szépen szemlélteti a költő érzékeny lelkét, aki még egy kis szálkától is megijed, ha az az ujjába megy. Nincs tápláléka a teremtő képzeletének, kifogyott a témákból, nincsenek hősök, akikről írhatna. Ma talán úgy mondanánk, hogy alkotói válságban van. Amint megtudja, hogy megmentője az Olümposzra készül, egyből mellészegődik. Fontos számára a barátság, mindig ott van Herkules mellett és próbálja figyelmeztetni, amikor fejébe száll a dicsőség. Eljön az a pont, amikor már nem tud barátként tekinteni a kis hősre, de akkor se hagyja el. Herkules nagyon csúnyán megsérti – nem is egyszer – ám ő újra és újra a segítségére siet, amikor arra van szükség. Nem kis szerepe van Filoktétésznek abban, hogy Herki végül újra az a srác lesz, aki annak idején elindult megmenteni a faluját. Nem is csoda, hogy kibékülnek, és ismét barátként néznek egymásra.

(a képen: Herki hazatér)

Már volt róla szó, hogy történetünk a legnagyobb éhínség idején játszódik. Alkméné egy tehetetlen családanya, kétségbeesésén pedig az se segít, hogy kisebbik fiai állandóan veszekednek. Majzik Edit érzékeny játéka tökéletesen szemlélteti az asszony nehéz sorsát. Nem csak azt nem tudja, hogy mit hoz a holnap, de azt se, hogy mit fog az asztalra tenni este. A fiúk azon versengenek, hogy ki az éhesebb, de ő nem tud nekik enni adni és láthatóan megszakad a szíve a gyermekeiért. Folyamatosan azon dolgozik, hogy legyen, de egyszerűen nincs. A keselyűtámadáskor ő alakítja a tanárnőt, aki harcolni küldi a fiút. Abban a jelenetben is gyönyörűen megjelenik, hogy nem tenné ki ekkora veszélynek a gyereket, ha lenne más lehetőség.

Ifiklészt és Periklészt, Herkules kistestvéreit Pálóczi Bence és Csata Zsolt alakítják zseniálisan. Úgy érzem, gyermeki lelkülettel és játékossággal nyúltak ezekhez a karakterekhez. Folyamatosan civakodnak, de amikor édesanyjuk rájuk kiabál, rögtön bocsánatot kérnek és már nem is akarnak vacsorázni. Csak egy kis kecsketejet kérnek, az bőven elég lesz nekik holnapig. Ők jó gyerekek, egyetlen szóra rendet raknak és hallgatnak az anyjukra. De kicsik még, és nem értik, hogy valószínűleg sokáig fognak éhezni – bár már érzik, hogy nagy a baj. Rajonganak a bátyjukért, az ő kiskori történetét játsszák el újra és újra, hogy hogyan győzte le a kígyókat a kisbaba és azon veszekednek, hogy melyikük legyen Herkules. Amikor hősünk elmegy otthonról, ők hazavárják és örömmel fogadják akkor is, amikor ő ellenséges velük.

(a képen: Ifiklész és Periklész)

Arész, Afrodité és Hermész szintén testvérek, mindannyian Zeusz gyermekei. Papp István, Hajdu Imelda és Vranyecz Artúr alakításában nagyon szépen látszik, hogy milyen jól ki tudják egészíteni egymást, ugyanakkor ők is sokat civakodnak. Afrodité gyakran háttérbe szorul, hiszen egy nő ne szóljon bele a férfiak dolgába – de ebbe most inkább ne menjünk bele.

Nagyon sokat tudnék még mesélni erről a darabról, de így is hosszúra sikerült. Tudom, hogy nem lehet rá jegyet venni, mert a Lázár Ervin Program része, de remélem, olvassa ezt olyan is, akinek van lehetősége egy-egy osztályt elvinni. Ha pedagógus vagy, kérlek, előadás után beszélgess róla a gyerekekkel, hiszen nagyon fontos témát dolgoz fel.

A képek forrása a Csokonai Színház honlapja