Nehéz szívvel kezdem írásomat, hiszen úgy érzem, bizonyos szempontból aktualitását vesztette. A darab lekerült műsorról, mégis fontosnak tartom, hogy írjak róla. Ha nem láttad, talán akkor is olvashatsz olyan gondolatokat, amelyeken érdemes lehet elmélkedni egy kicsit.

Szívesen élnél egy olyan kisvárosban, melyben nem folyik a víz, félhomály van, és nem állnak meg az expresszvonatok? Ne válaszolj elhamarkodottan! Még az is lehet, hogy izgalmasabb, mint hinnéd! Történetünk egy ilyen helyen játszódik. Rögtön a darab elején megismerhetjük az állomásfőnököt, aki boldogan mesél a mozdonyokról, sőt arra is megtanítja a nézőket, hogyan kell fogadni az érkező vonatot.

(A képen: az állomásfőnök és Pascu)

Hamarosan visszatér a fővárosból Pascu, a kereskedő, aki nem csupán árut hozott magával, hanem egy óriási szenzációt is. Elárulja, hogy Miroiu tanár úr vásárolt egy méregdrága könyvet, egy éves fizetésének megfelelő összeget költött rá. Persze mondhatnánk, hogy ehhez senkinek semmi köze, de gyarló emberekként szeretünk mások életében és pénztárcájában turkálni. Nem meglepő, hogy a hír futótűzként terjed a városban, és nyilvánvalóan mindenkinek meg is van a véleménye, hogy könyvek helyett mire kellene költenie a fizetését a tanár úrnak.

Ez az este más, most történik valami szokatlan. Megáll egy vonat, ami általában szinte azonnal halad is tovább, most viszont tovább időzik az állomáson. A kalauztól megtudjuk, hogy van egy utas, akinek se jegye, se pénze, se iratai. Nem akárkiről van szó. A füstös állomáson leszáll egy gyönyörű, fiatal hölgy, aki egy teljesen másik világból érkezett. Továbbutazni nem tud, aludnia nincs hol, szerencsére viszont még ott van ez a kedves tanár, aki habozás nélkül felajánlja neki a lakását. Természetesen azonnal hozzáteszi, hogy ő maga elmegy otthonról, és egy kollégájánál fog aludni.

(A képen: Miroiu, a két Ichim, az állomásfőnök és az ismeretlen nő)

Marin Miroiu egy rendkívül elhivatott csillagász, aki nem elégszik meg azzal, hogy a helyi iskolában továbbadja tudását. Folyamatosan tanul, kutat, és szeretne minél jobban elmélyülni ebben a hatalmas tudományágban. Nem törődik azzal, hogy a diákjai és kollégái bolondnak nézik csak azért, mert nem hajlandó olyan fásultan élni, mint a többiek. Számára a csillagászat a legfontosabb, minden mást annak rendel alá. Talán ezért is jönnek ki olyan jól Udreával, aki hasonlóan szenvedélyes szerelmese a hivatásának. Ő zenetanár és zeneszerző, még egy szimfóniát is írt.

Hogy legyen egy kis kontraszt, a két szimpatikus fiatalember után ismerjük meg a tanári kar nélkülözhetetlen tagját, Cucu kisasszonyt. Bevallom, én először azt hittem, hogy ő az igazgatónő, de erről nem kaptam megerősítést. Minden esetre félelmetes, nem szívesen lennék a tanítványa. Olyannyira szigorú, hogy nem csak az iskolában fegyelmezi a diákokat, hanem azt is megszabja, hogy tanítási időn kívül hová mehetnek. A vasútállomás környékére például tilos kijárniuk, ezt ki is függesztette az iskolában. De mégis miért? Azért, mert a vasút ablak a nagyvilágra? Egy ilyen kisvárosban az állomás a tenger, a messzeség. Miért nem nézegethetik a diákok a vonatokat és álmodozhatnak arról, hogy egyszer ők is utazhatnak? Ha elég figyelmesen követjük az eseményeket, talán megkapjuk rá a választ. Cucu kisasszony természetesen a kollégáit is szemmel tartja, és szeretné, ha az egész város úgy élne, ahogy az szerinte ideális. Fáradhatatlanul igyekszik, hogy tiszta erkölcs, rend és fegyelem legyen az iskolában és azon kívül is.

(A képen: Udrea, Miroiu és Cucu kisasszony)

Egy ilyen miliőbe érkezik meg az ismeretlen nő, akinek a nevét nem is tudjuk meg egészen az első felvonás végéig. Nem ide indult, szeretne továbbutazni, de ez sajnos nem lehetséges. Kénytelen eltölteni itt egy éjszakát, ez pedig gyökeresen megváltoztatja az ő és a városlakók életét is. Mondanom se kell, hogy ha egy ilyen nő belép éjnek évadján egy nőtlen férfi lakásába, ahová nemigen járnak hölgyek, az bizony mindenkit érdekelni fog.

Hajdú Imelda játéka olyan érzést kelt a nézőben, mintha Mona számára most nyílna ki a világ. Eddig luxuslény volt egy kevés parfümből, jó adag lustaságból és némi fantáziából gyúrva – ahogy Grig fogalmaz a második felvonásban. Most azonban egy teljesen másik világba csöppent, ahol új emberek és számára eddig ismeretlen körülmények fogadták. Megtapasztalja, milyen hajnalban a kútnál mosdani és azt is megtanulja, hogy érdemes a szomszédokkal óvatosnak lenni. Nehogy meglássák, vagy meghallják, mert semmi nem marad titokban.

(A képen: Mona és Marin)

Amikor leszállították a vonatról, még fölényes volt, lenézte a helyet és az embereket. De miután nyitottá vált arra, hogy újat tanuljon, teljesen megváltozott. Ez a kezdeti lelkesedés elég lehet ahhoz, hogy maga mögött hagyja eddigi életét, és ottmaradjon? Az elhatározás megvan, egy váratlan látogató azonban mindent tönkretehet. Erről nem árulok el többet, már így is elvesztem kissé a cselekményben. Na jó, azt azért fontos megemlíteni, hogy a párja nem hagyja szó nélkül az eltűnését. Grig önérzetét sértené, ha elhagyná az a nő, aki után mindenki megfordul, ha belépnek valahová. Kiss Gergely Máté alakításában egy olyan figurát ismerhetünk meg, aki nem tűr ellentmondást, és nem fél másokat megalázni, ha az érdekei úgy kívánják.

(A képen: Mona és Grig)

Miroiu tanár úr az ő szöges ellentéte. Nem hajszolja az anyagi javakat, az egzisztencia helyett inkább önképzésbe fekteti összekuporgatott kis pénzét. Még csak néhány órája ismeri Monát, mégis kész lenne csekély tanári fizetéséből mindent megadni neki, amire csak szüksége van. Ilyen az, ha valaki szerelmes. Csata Zsolt játékában ő egy rendkívül érzékeny és álmodozó férfi. Szerény, visszafogott, mégis képes hősszerelmessé válni. A rózsaszín köd még azt az alapelvet is elfeledteti vele, amit a hivatása kapcsán olyannyira hangsúlyoz: egyetlen csillag sem tér le soha a pályájáról. Vajon igaz ez az élet más területére is?

Udrea hasonlóan kedves, szimpatikus karakter. Neki is van egy nagy álma. Ő egy hangszerre gyűjt, ami még Marin könyvénél is drágább. Angolkürt nélkül nem tudja előadni a szimfóniáját, de megtanulhatjuk tőle, hogy soha nem szabad feladni a reményt. És hogy ki lehet ebben a segítségünkre? Talán az a személy, akitől a legkevésbé várnánk. Kránicz Richárd rendkívül szórakoztató alakítása biztosít minket arról, hogy ez a néha kicsit szerencsétlen zenetanár egy nagyon szerethető és céltudatos figura, aki ezer évig is hajlandó várni és harcolni az álma eléréséért.

A két fiatalember révén hatalmas szerepet kap ebben a darabban a barátság fontossága. Marin és Udrea mindent megtennének a másikért, és kölcsönösen támogatják egymást. Az ő példaértékű kapcsolatukat megfigyelve rengeteget tanulhatunk az igaz barátságról.

(A képen: Udrea és Marin)

Emlékszel még Cucu kisasszonyra? Az az igazság, hogy én őt is meg tudom érteni. Wessely Zsófia tűpontos játékának köszönhetően elhiszem, hogy ő nem rossz ember. Elhiszem, hogy azért ilyen szigorú, mert félti a diáklányokat. Talán neki is voltak álmai, amik az idő során szertefoszlottak, és mára csak a megkeseredettség és a félelmek maradtak. Az előadás végéhez közeledve egy pillanatra eltűnik az elviselhetetlen tanárnő, és megismerhetjük a szerethető önmagát.

(A képen: Cucu kisasszony és Grig)

Na de mit is akartam ezzel mondani? Ezen kisváros lakói megmutatják, hogy érdemes nagyot álmodni. Senki se garantálja, hogy egy pillanat alatt valóra válik, de fontos tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül. Amellett, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, nem szégyen segítséget kérni, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki lesz az, aki megadja az utolsó löketet. Persze sokszor elbizonytalanodunk, vagy épp nincs elég bátorságunk megtenni azt, amire a szívünk indítana.

A Névtelen csillag egy olyan előadás, amit nem lehet elégszer látni és megunni is lehetetlen. Még ha álmomból felkeltve is tudom folytatni bármelyik jelenetet, akkor is képes újat mondani, és minden alkalommal fel tudok benne fedezni valami olyasmit, amit eddig nem vettem észre. Hálás vagyok, hogy megismerhettem ezt a darabot, és biztos vagyok benne, hogy még évek múltán is elmélkedni fogok egy-egy mondaton, vagy jeleneten.

(A képen: az előadá záró jelenete)

A képek forrása: a Csokonai Színház facebook oldala