Ez az írás, ez a kis élménybeszámoló más lesz, mint amiket korábban olvashattál tőlem. Ennek az az oka, hogy az előadás is más. Mi, színházba járó emberek megszoktuk, hogy az adott karaktert egész este ugyanaz a színész jeleníti meg a színpadon.  Amikor olvastam, hogy készülőben van egy Toldi-előadás, azt hittem, hogy lesz majd egy Miklós, egy György, egy anya, néhány fontosabb szereplő – esetleg egy színész több kisebb szerepet is játszik majd. Később persze világossá vált, hogy ez nem egy sokadik „hagyományos” feldolgozása lesz Arany János klasszikusának.

(a képen: Bence, Klári, Dani és Zsuzsi)

Lelkesen kezdett próbálni a csapat 2020 októberében, hogy decemberben debütálhasson az előadás. Meg is tartották a munkabemutatót – a pandémia miatt csak szűk körben. Még ugyanebben a hónapban készítettek egy filmet az előadásból, melyet három napig forgattak a Nagyerdei Stadionban. A filmet 2021 márciusában eljuttatták Hajdú-Bihar megye összes általános iskolájához, elsősorban a hatodik osztályos tanulóknak szánva. Ezt ne úgy értsétek, hogy kifejezetten a tananyag elsajátítását segítő produkcióról van szó – az éppen Toldit tanuló diákoknak is nagyon hasznos, de a középiskolások, sőt a felnőttek számára is élvezhető, fiatalos, lendületes, könnyen befogadható az előadás.

Legnagyobb részben Arany János kicsit régies szavait hallhatjuk, de a szöveghűség nem teszi régimódivá, nem ront a minőségen. A felvételt májusban a Deszka Fesztiválon láthatta először a nagyközönség. A vetítés utáni beszélgetésen kiderült, hogy nem mindenki számára volt teljesen egyértelmű a koncepció, de aki láthatta a decemberi munkabemutatót, megnyugtatott mindenkit, hogy az élő előadás során nem merülnek fel ilyen kérdések. Számomra a felvételen keresztül is világos volt, hogy mi is a kerettörténtet – igaz, én minden kapcsolódó interjút elolvastam, ami csak készült a próbafolyamat alatt. Hosszúra nyúlt a bevezető, remélem, felkeltettem az érdeklődésed.

(a képen: Dani)

Szóval van egy zenekar, az Ilosvai Band: Klári, Zsuzsi, Ricsi, Dani és Bence – igen, saját névvel játszanak a színészek. Dani az előadás elején felolvassa az előszó első négy sorát, közben lelkesen magyarázza a metaforákat – mintha egy Toldi-rajongó irodalomtanárt látnék. Megérkeznek a többiek is és kórusban szavalva folytatják. A zenekar tagjai köszöntik a nézőket, bemutatkoznak, majd kezdődhet is az első ének. Voltak olyanok a nézők között, akiket zavart egy kicsit, hogy mindig bemondták, hányadik ének következik és felolvasták a hozzá tartozó kétsoros mottót; és voltak olyanok is, akiknek kifejezetten tetszett, mert így könnyebben tudta követni, hogy hol tart az előadás.

Az első három ének alatt Miklós szerepében végig Ricsit láthatjuk, bátyját, Györgyöt alakítja Bence, édesanyjuk pedig Klári. A harmadik ének után azonban a filmben egy öltözőben felvett jelenetet láthatunk, amit az élő előadáson ugyanúgy a nézők előtt játszanának a színészek. Konfliktus alakul ki a zenekar tagjai között: Bence kijelenti, hogy ő nem akar gonosz lenni. Szeretné ő játszani Miklóst, amiről Ricsi eleinte persze hallani sem akar, de végül engedi neki, hogy kipróbálja magát a szerepben. A következő két énekben Bence lehet a bujdosó Miklós. Látható, hogy nagyon élvezi ezt a szerepet, jól is áll neki, de amikor visszajelzést kér a többiektől – „na, jó voltam?” – nem kap megerősítést. A hatodik énektől ismét Györgyöt alakítja, Miklós szerepét pedig visszaveszi a frontember.

(a képen: Klári, Dani, Zsuzsi, Ricsi és Bence)

Ugye nem gondolod, hogy ezzel rendeződtek a szerepek és zavartalanul folytatódhat az előadás? A hetedik énekben Zsuzsi szeretne Miklós lenni. A fiúk nevetségesnek tartják, hiszen egy nő nem tudja hitelesen megmutatni milyen is egy igazi férfi. Ebben az énekben azonban nem egy maszkulin Toldi jelenik meg, hanem egy mély érzésű, empatikus Miklós. Persze egy macsó is tud kedvesen és megértőn fordulni a gyászoló özvegyasszonyhoz, ebben a jelenetben mégis hangsúlyosabb volt ez a fajta érzékenység Zsuzsi játékában. Tovább fokozza a drámaiságot, hogy az asszony a sokak által jól ismert Szomorú vasárnap (Seress Rezső) dallamára énekli el, hogyan győzte le két fiát egy cseh vitéz. Miklós szánva hallgatja, majd bosszút esküd a legyőzöttekért.

(a képen: Klári és Zsuzsi)

A nyolcadik énekre készülve ismét problémába ütköznek. Nem, nem a főhős szerepére akad ismét egy önként jelentkező. Szükség van egy királyra. A filmben Klári elindul, hogy keressen valakit a futópályán, és meg is találja Dombi Tibit – az élő előadásban információim szerint a nézőtéren ülők közül választanának királyt (vagy királynőt – elvégre, ha Toldi Miklós lehet nő, akkor a király is…).

Többek között az a zseniális ebben a darabban, hogy az Ilosvai Band abból dolgozik, ami rendelkezésükre áll: ők maguk és a hangszerek. Nincsenek korhű díszletek, jelmezek és kellékek. Minden jelenethez megtalálták azt a zenei műfajt, ami a legjobban illik hozzá és ezek változásához igazodik a játékstílus is – legyen az kánon, acapella, blues, rock, metál, vagy éppen próza önmagában, esetleg lágy lant vagy gitár kíséretében.

(a képen: az Ilosvai Band: Zsuzsi, Klári, Ricsi, Bence és Dani)

A kilencedik énekben pl. a bika legyőzése egy igazi metálos jelenet, ahol a felbőszült kan két szarva két basszusgitár nyaka volt, de a nézőnek nincs kétsége afelől, hogy az márpedig egy fenevad, amitől épp most menti meg Miklós az egész várost. Ezért a hőstettéért nem kap hálát, kicsit leül a hangulat. Bence meg is jegyzi: „belekerültünk egy ilyen ördögi spirálba, nem tudom, hogy menjen-e el a darab ily irányba. Toldi nyuszog, mindenki fetreng, Danikám, neked még van kedved! Gyerünk, jöhet dumcsi, mert ez az egész már kicsit uncsi…” Dani röviden összefoglalja a tizedik ének tartalmát, de úgy tűnik, nem sikerül megmentenie a hangulatot. „Fejezzük be!” – hangzik Ricsitől.

A tizenegyedik ének sorai Csikos Sándor tolmácsolásában hangzanak el, amíg a zenekar tagjai minden hangszert felpakolnak a színpadra. Emlékszel, amikor a negyedik ének előtt Bence magának akarta Miklós szerepét? Nem fejtettem ki, de csúnyán összevesztek Ricsivel. Most, az előadás végére kibékültek – „te se bántottál, én se sértettelek”. Mondanom se kell, hogy a tizenkettedik ének egy hatalmas rock koncert volt (több nézőt emlékeztetett kicsit az István a királyra), méltó fináléja ennek a fordulatokkal teli előadásnak.

(a képen: a finálé - Dani, Ricsi, Bence, Zsuzsi és Klári)

Ez a produkció nem egy hagyományos feldolgozása a Toldinak, pont ettől izgalmas. Öt kiváló színművész, egy bátor vendég, egy kreatív rendező, számos hangszer és persze a nézők – részünkről is kell a nyitottság. Drága Ilosvai Band! Köszönöm az élményt, alig várom, hogy egy élő koncertetekre is ellátogathassak.

A képek forrása: a Csokonai Színház honlapja és facebook oldala