Nehéz szívvel kezdem írásomat, hiszen úgy érzem, bizonyos szempontból aktualitását vesztette. A darab lekerült műsorról, mégis fontosnak tartom, hogy írjak róla. Ha nem láttad, talán akkor is olvashatsz olyan gondolatokat, amelyeken érdemes lehet elmélkedni egy kicsit.

Szívesen élnél egy olyan kisvárosban, melyben nem folyik a víz, félhomály van, és nem állnak meg az expresszvonatok? Ne válaszolj elhamarkodottan! Még az is lehet, hogy izgalmasabb, mint hinnéd! Történetünk egy ilyen helyen játszódik. Rögtön a darab elején megismerhetjük az állomásfőnököt, aki boldogan mesél a mozdonyokról, sőt arra is megtanítja a nézőket, hogyan kell fogadni az érkező vonatot.

(A képen: az állomásfőnök és Pascu)

Hamarosan visszatér a fővárosból Pascu, a kereskedő, aki nem csupán árut hozott magával, hanem egy óriási szenzációt is. Elárulja, hogy Miroiu tanár úr vásárolt egy méregdrága könyvet, egy éves fizetésének megfelelő összeget költött rá. Persze mondhatnánk, hogy ehhez senkinek semmi köze, de gyarló emberekként szeretünk mások életében és pénztárcájában turkálni. Nem meglepő, hogy a hír futótűzként terjed a városban, és nyilvánvalóan mindenkinek meg is van a véleménye, hogy könyvek helyett mire kellene költenie a fizetését a tanár úrnak.

Ez az este más, most történik valami szokatlan. Megáll egy vonat, ami általában szinte azonnal halad is tovább, most viszont tovább időzik az állomáson. A kalauztól megtudjuk, hogy van egy utas, akinek se jegye, se pénze, se iratai. Nem akárkiről van szó. A füstös állomáson leszáll egy gyönyörű, fiatal hölgy, aki egy teljesen másik világból érkezett. Továbbutazni nem tud, aludnia nincs hol, szerencsére viszont még ott van ez a kedves tanár, aki habozás nélkül felajánlja neki a lakását. Természetesen azonnal hozzáteszi, hogy ő maga elmegy otthonról, és egy kollégájánál fog aludni.

(A képen: Miroiu, a két Ichim, az állomásfőnök és az ismeretlen nő)

Marin Miroiu egy rendkívül elhivatott csillagász, aki nem elégszik meg azzal, hogy a helyi iskolában továbbadja tudását. Folyamatosan tanul, kutat, és szeretne minél jobban elmélyülni ebben a hatalmas tudományágban. Nem törődik azzal, hogy a diákjai és kollégái bolondnak nézik csak azért, mert nem hajlandó olyan fásultan élni, mint a többiek. Számára a csillagászat a legfontosabb, minden mást annak rendel alá. Talán ezért is jönnek ki olyan jól Udreával, aki hasonlóan szenvedélyes szerelmese a hivatásának. Ő zenetanár és zeneszerző, még egy szimfóniát is írt.

Hogy legyen egy kis kontraszt, a két szimpatikus fiatalember után ismerjük meg a tanári kar nélkülözhetetlen tagját, Cucu kisasszonyt. Bevallom, én először azt hittem, hogy ő az igazgatónő, de erről nem kaptam megerősítést. Minden esetre félelmetes, nem szívesen lennék a tanítványa. Olyannyira szigorú, hogy nem csak az iskolában fegyelmezi a diákokat, hanem azt is megszabja, hogy tanítási időn kívül hová mehetnek. A vasútállomás környékére például tilos kijárniuk, ezt ki is függesztette az iskolában. De mégis miért? Azért, mert a vasút ablak a nagyvilágra? Egy ilyen kisvárosban az állomás a tenger, a messzeség. Miért nem nézegethetik a diákok a vonatokat és álmodozhatnak arról, hogy egyszer ők is utazhatnak? Ha elég figyelmesen követjük az eseményeket, talán megkapjuk rá a választ. Cucu kisasszony természetesen a kollégáit is szemmel tartja, és szeretné, ha az egész város úgy élne, ahogy az szerinte ideális. Fáradhatatlanul igyekszik, hogy tiszta erkölcs, rend és fegyelem legyen az iskolában és azon kívül is.

(A képen: Udrea, Miroiu és Cucu kisasszony)

Egy ilyen miliőbe érkezik meg az ismeretlen nő, akinek a nevét nem is tudjuk meg egészen az első felvonás végéig. Nem ide indult, szeretne továbbutazni, de ez sajnos nem lehetséges. Kénytelen eltölteni itt egy éjszakát, ez pedig gyökeresen megváltoztatja az ő és a városlakók életét is. Mondanom se kell, hogy ha egy ilyen nő belép éjnek évadján egy nőtlen férfi lakásába, ahová nemigen járnak hölgyek, az bizony mindenkit érdekelni fog.

Hajdú Imelda játéka olyan érzést kelt a nézőben, mintha Mona számára most nyílna ki a világ. Eddig luxuslény volt egy kevés parfümből, jó adag lustaságból és némi fantáziából gyúrva – ahogy Grig fogalmaz a második felvonásban. Most azonban egy teljesen másik világba csöppent, ahol új emberek és számára eddig ismeretlen körülmények fogadták. Megtapasztalja, milyen hajnalban a kútnál mosdani és azt is megtanulja, hogy érdemes a szomszédokkal óvatosnak lenni. Nehogy meglássák, vagy meghallják, mert semmi nem marad titokban.

(A képen: Mona és Marin)

Amikor leszállították a vonatról, még fölényes volt, lenézte a helyet és az embereket. De miután nyitottá vált arra, hogy újat tanuljon, teljesen megváltozott. Ez a kezdeti lelkesedés elég lehet ahhoz, hogy maga mögött hagyja eddigi életét, és ottmaradjon? Az elhatározás megvan, egy váratlan látogató azonban mindent tönkretehet. Erről nem árulok el többet, már így is elvesztem kissé a cselekményben. Na jó, azt azért fontos megemlíteni, hogy a párja nem hagyja szó nélkül az eltűnését. Grig önérzetét sértené, ha elhagyná az a nő, aki után mindenki megfordul, ha belépnek valahová. Kiss Gergely Máté alakításában egy olyan figurát ismerhetünk meg, aki nem tűr ellentmondást, és nem fél másokat megalázni, ha az érdekei úgy kívánják.

(A képen: Mona és Grig)

Miroiu tanár úr az ő szöges ellentéte. Nem hajszolja az anyagi javakat, az egzisztencia helyett inkább önképzésbe fekteti összekuporgatott kis pénzét. Még csak néhány órája ismeri Monát, mégis kész lenne csekély tanári fizetéséből mindent megadni neki, amire csak szüksége van. Ilyen az, ha valaki szerelmes. Csata Zsolt játékában ő egy rendkívül érzékeny és álmodozó férfi. Szerény, visszafogott, mégis képes hősszerelmessé válni. A rózsaszín köd még azt az alapelvet is elfeledteti vele, amit a hivatása kapcsán olyannyira hangsúlyoz: egyetlen csillag sem tér le soha a pályájáról. Vajon igaz ez az élet más területére is?

Udrea hasonlóan kedves, szimpatikus karakter. Neki is van egy nagy álma. Ő egy hangszerre gyűjt, ami még Marin könyvénél is drágább. Angolkürt nélkül nem tudja előadni a szimfóniáját, de megtanulhatjuk tőle, hogy soha nem szabad feladni a reményt. És hogy ki lehet ebben a segítségünkre? Talán az a személy, akitől a legkevésbé várnánk. Kránicz Richárd rendkívül szórakoztató alakítása biztosít minket arról, hogy ez a néha kicsit szerencsétlen zenetanár egy nagyon szerethető és céltudatos figura, aki ezer évig is hajlandó várni és harcolni az álma eléréséért.

A két fiatalember révén hatalmas szerepet kap ebben a darabban a barátság fontossága. Marin és Udrea mindent megtennének a másikért, és kölcsönösen támogatják egymást. Az ő példaértékű kapcsolatukat megfigyelve rengeteget tanulhatunk az igaz barátságról.

(A képen: Udrea és Marin)

Emlékszel még Cucu kisasszonyra? Az az igazság, hogy én őt is meg tudom érteni. Wessely Zsófia tűpontos játékának köszönhetően elhiszem, hogy ő nem rossz ember. Elhiszem, hogy azért ilyen szigorú, mert félti a diáklányokat. Talán neki is voltak álmai, amik az idő során szertefoszlottak, és mára csak a megkeseredettség és a félelmek maradtak. Az előadás végéhez közeledve egy pillanatra eltűnik az elviselhetetlen tanárnő, és megismerhetjük a szerethető önmagát.

(A képen: Cucu kisasszony és Grig)

Na de mit is akartam ezzel mondani? Ezen kisváros lakói megmutatják, hogy érdemes nagyot álmodni. Senki se garantálja, hogy egy pillanat alatt valóra válik, de fontos tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül. Amellett, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, nem szégyen segítséget kérni, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki lesz az, aki megadja az utolsó löketet. Persze sokszor elbizonytalanodunk, vagy épp nincs elég bátorságunk megtenni azt, amire a szívünk indítana.

A Névtelen csillag egy olyan előadás, amit nem lehet elégszer látni és megunni is lehetetlen. Még ha álmomból felkeltve is tudom folytatni bármelyik jelenetet, akkor is képes újat mondani, és minden alkalommal fel tudok benne fedezni valami olyasmit, amit eddig nem vettem észre. Hálás vagyok, hogy megismerhettem ezt a darabot, és biztos vagyok benne, hogy még évek múltán is elmélkedni fogok egy-egy mondaton, vagy jeleneten.

(A képen: az előadá záró jelenete)

A képek forrása: a Csokonai Színház facebook oldala

Arany János klasszikusa mindannyiunk számára ismerős, talán még idézni is tudnánk belőle. Csodálatos irodalomtanárom szavai még most is a fülemben csengnek, ahogy mesél Miklósról és magyarázza a cselekményt. Ha most lennék általános iskolás, számomra a Csokonai Színház produkciója lenne az, ami közelebb visz ehhez az elbeszélő költeményhez, és segít megérteni Arany szavait. Engedjétek meg, hogy röviden ismertessem a darab alakulását, háttértörténetét.

(A képen: az Ilosvai Band bemutatkozása)

Lelkesen kezdett próbálni a csapat 2020 októberében, hogy decemberben debütálhasson az előadás. Meg is tartották a munkabemutatót – a pandémia miatt csak szűk körben. Még ugyanebben a hónapban készítettek egy filmet az előadásból, melyet három napig forgattak a Nagyerdei Stadionban. A filmet 2021 márciusában eljuttatták Hajdú-Bihar megye összes általános iskolájához, elsősorban a hatodik osztályos tanulóknak szánva. De nem pusztán a tananyag elsajátítását segíti ez az ifjúsági előadás, hanem a középiskolások, sőt a felnőttek számára is élvezhető, fiatalos, lendületes és könnyen befogadható.

A felvételt 2021 májusában a Deszka Fesztiválon láthatta először a nagyközönség, 2022 őszén pedig végre élőben is bemutathatták a Toldit. Számomra a felvételen keresztül is világos volt, hogy mi a kerettörténtet, de teljesen más élmény élőben látni az előadást. Ezen kívül elképesztően izgalmas megfigyelni, hogy mennyit változott, fejlődött, érett a darab a közel két éves kényszerpihenő alatt.

Szóval van egy zenekar, az Ilosvai Band (az ős-Toldi írója, Ilosvai Selymes Péter tiszteletére). A zenekar tagjai: Klári, Zsuzsi, Ricsi, Dani és Bence – ők tolmácsolják számunkra a legendát. Dani az előadás elején felolvassa az előszó első négy sorát, közben lelkesen magyarázza a metaforákat – mintha egy Toldi-rajongó irodalomtanárt látnék. Megérkeznek a többiek is és kórusban szavalva folytatják. A zenekar tagjai köszöntik a nézőket, bemutatkoznak, majd kezdődhet is az első ének. Voltak olyanok a nézők között, akiket zavart egy kicsit, hogy mindig bemondták, hányadik ének következik és felolvasták a hozzá tartozó kétsoros mottót; de akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten tetszett, mert így könnyebben tudták követni, hogy hol tart az előadás. Az alkotók sok ponton hűek maradtak Arany János szavaihoz, néhol viszont bátrabban nyúltak a szöveghez, így jött létre egy élvezhető és mindenki számára érthető feldolgozás.

(A képen: Miklós megmutatja a Budára vezető utat)

Az első három ének alatt Miklós szerepében Ricsit láthatjuk; bátyját, Györgyöt alakítja Bence; édesanyjuk pedig Klári. A zenekar tagjai közel engedik magukhoz a nézőket, láthatjuk a közöttük kialakuló konfliktusokat: Bence úgy gondolja, hogy neki kellene játszani a főszerepet, így a következő két énekben ő lehet a bujdosó Miklós. Látható, hogy nagyon élvezi ezt a szerepet, jól is áll neki, de a hatodik énektől ismét Györgyöt alakítja.

Miklós szerepéért később Zsuzsi is jelentkezik, ám a fiúk nevetségesnek tartják, hiszen szerintük egy nő nem tudja hitelesen megmutatni milyen is egy igazi férfi. A hetedik énekben azonban nem egy maszkulin Toldi jelenik meg, hanem egy mély érzésű, empatikus Miklós. Persze egy macsó is tud kedvesen és megértőn fordulni a gyászoló özvegyasszonyhoz, ebben a jelenetben mégis hangsúlyosabb volt ez a fajta érzékenység Zsuzsi játékában. Tovább fokozza a drámaiságot, hogy az asszony a sokak által jól ismert Szomorú vasárnap (Seress Rezső) dallamára énekli el, hogyan győzte le két fiát egy cseh vitéz.

(A képen: az özvegyasszony és Miklós)

Többek között az a zseniális ebben a darabban, hogy az Ilosvai Band abból dolgozik, ami rendelkezésükre áll: ők maguk és a hangszerek. Nincsenek korhű díszletek, jelmezek és kellékek. A két zeneszerző, Ádám Rita és Darvas Benedek közreműködésével egy igazi nyár esti összejövetelen érezhetjük magunkat – mintha a tábortűz körül ülnénk és hallgatnánk, ahogy a zenekar öt tagja mesél. Minden jelenethez megtalálták azt a zenei műfajt, ami a legjobban illik hozzá és ezek változásához igazodik a játékstílus is – legyen az kánon, acapella, blues, rock, metál, vagy éppen próza önmagában, esetleg lágy lant vagy gitár kíséretében. A kilencedik énekben pl. a bika legyőzése egy igazi metálos jelenet, ahol a felbőszült kan két szarva két basszusgitár nyaka volt, de a nézőnek nincs kétsége afelől, hogy az márpedig egy fenevad, amitől épp most menti meg Miklós az egész várost.

(A képen: Miklós legyőzi a bikát)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én emlékszem, hogy kiskamasz koromban a művet olvasva és a tanári magyarázatot hallgatva elképzeltem egy Toldi Miklóst. A fejemben ő egy félelmetesen erős, mégis nagyon jámbor férfi, akinek hatalmas szíve van. Szerethető és ragaszkodóan tud szeretni, ugyanakkor képes védelmezni is az elesetteket. Kránicz Richárd egy ilyen hőst keltett életre, tűpontos játékának köszönhetően találkozhattam az általam oly sok évvel ezelőtt elképzelt Toldi Miklóssal.

Varga Klári rendkívüli érzékenysége kitárja előttünk az anyai szív rejtelmeit. Lakodalomra nem készülnek úgy, ahogyan ő várja haza elsőszülött gyermekét, pedig György meg sem érdemli ezt az odaadást. Bár Miklós imádja az édesanyját, mégis megszakad az asszony szíve fiai ellenségeskedése láttán. Hasonlóképp jeleníti meg a budai özvegyasszony (Toldiné szakasztott mása) fájdalmát, aki legyőzött fiait siratja. Ugyanígy az anyafarkas bőrébe bújva is gyönyörűen megmutatja, hogyan védelmezi kölykeit a vadállat.

(A képen: Miklós búcsúzik az édesanyjától)

Lehőcz Zsuzsa lelkes játékossága minden szerepében (narrátor, vitéz, kölyökfarkas) igazán közel hozza a darabot a nézőkhöz. A falusi készülődésen úgy érezzük, mintha mi is ott laknánk, és a királyi udvarban is résztvevőként lehetünk jelen. Amikor egyetlen ének erejéig Miklós bőrébe bújik, igazán bensőséges légkört teremt, és még inkább kidomborítja a karakter érzékenységét és empátiáját.

Takács Dániel narrátorként folyamatosan segít a nézőknek eligazodni a cselekményben, és magyarázza a régies, esetlegesen nehezen érthető kifejezéseket. Bence, a hű szolga szerepében nagyon szépen megmutatja, hogy mennyire a szívéhez nőtt Miklós, akit még a bujdosásban se hagy magára.

(A képen: a két farkaskölyök)

Pálóczi Bence határozott játékából egyértelműen láthatjuk György irigységét, gyűlöletét és ravaszságát. Elnyomja testvérét, talán fél is tőle, hiszen tudja, hogy jobb és erősebb vitéz lenne nála. A bujdosó Miklós szerepében pont olyan kiszolgáltatottá válik, mint amilyennek Györgyként látni akarta testvérét. A farkasokkal való küzdelemben pedig kölcsönkap egy kicsit öccse irigyelt erejéből és bátorságából.

(A képen: György a király előtt)

Az első kilenc ének megjelenítésében mind az öt szereplő aktívan részt vesz. Nyomon követjük Miklós útját a szülői háztól a bujdosáson át egészen Budáig. A tizedik ének történéseit Dani meséli el; a tizenegyedik ének sorai Csikos Sándor tolmácsolásában hangzanak el hangfelvételről, amíg a zenekar tagjai minden hangszert felpakolnak a színpadra. Mondanom se kell, hogy a tizenkettedik ének egy hatalmas rock koncert, ahol a bátrabbak táncra is perdülhetnek a megüresedett térben. Méltó fináléja ennek a fordulatokkal teli előadásnak.

Ez a produkció nem egy hagyományos feldolgozása a Toldinak, pont ettől izgalmas. Öt kiváló színművész, egy kreatív rendező, számos hangszer és persze a nézők – részünkről is kell a nyitottság. Drága Ilosvai Band, köszönöm az élményt!

(A képen: a finálé)

A képek forrása: a Csokonai Színház facebook oldala

Jézus életét, passiótörténetét még az is ismeri, aki nem forgatja rendszeresen kezében a Bibliát. Tudjuk, hogy értünk, bűnös emberekért született, magára vette vétkeinket, miattunk és értünk halt meg a kereszten. Harmadnapon feltámadt, majd negyven nappal később felment a Mennybe, hogy helyet készítsen a számunkra. Eddig semmi újat nem mondtam, igaz?

(A képen: Jézus viszi a keresztjét)

Viszont gondoltál-e már arra, hogy milyen érzés volt ez Máriának? Ő vajon hogyan élte meg, hogy elfogják és megölik a fiát? Erről szól ez a darab. Megváltónk édesanyja szemszögéből mutatja be az eseményeket János apostol tolmácsolásában.

Rögtön a darab elején tanúi lehetünk, ahogy „Feszítsd meg!”-et kiált a nép, követelik Jézus halálát, aki alázatosan tűri, hogy átszegezzék a kezét és lábát. Külső szemlélőként is szívszorító látni a szenvedését, azt pedig senki el se tudja képzelni, hogy min mehetett keresztül Mária. Tudta, hogy ez az Isten terve, hogy eljön ez a nap, az emberiség megváltása az ő szívének mégis áldozat.

(A képen: Mária és Jézus a kereszthalál után)

János átkot kiált mindenkire, aki kezét emelte a mennyei Mesterre, Jézus azonban figyelmezteti: „Te nem gyűlölhetsz senkit, János, akkor sem, ha a gyilkosod. Te áldd meg őt”. Ezt nekünk is fontos szem előtt tartani, hiszen nincs jogunk ítélkezni. Eljön majd a végítélet napja, amikor mindenkinek számot kell adni az Úr előtt.

Ezek után János visszaemlékezik az ifjú Máriára, hogy milyen boldog is volt, amikor az angyaloktól megtudta, hogy Isten fiát hordja a szíve alatt. Még az első felvonásban megismerhetjük Józsefet, Heródest, a három királyt és a három pásztort. A szünet előtt egy nagyon fontos jelenetet láthatunk, amely felett nem szabad elsiklanunk. A kisded Jézus, a Világ Királya számára egyetlen biztonságos hely létezik: az anyja óvó karja. Máriának pihenésre lenne szüksége, még sebesült a méhe, hiszen most hozta világra gyermekét, mégis menekülni kényszerül Heródes elől.

(A képeken: József és Mária a kisdeddel; Mária a gyermek Jézussal; a három király és a három bölcs látogatása)

A második felvonásban láthatjuk, ahogy az emberek Jézus ellen fordulnak, Máriának pedig megszakad a szíve, hogy bárányt szült a farkascsorda közé. Úgy érzi, ez a nép nem érdemli meg, hogy a fia magára vegye szennyes ruhájukat, és kereszthalált haljon értük. Amikor áldott állapotba került, az angyalok figyelmeztették, hogy készüljön szenvedésre és gyalázatra, de akkor még nem tudta, hogy így fog fájni, ha elkövetkezik a beteljesedés ideje.

Mielőtt rátérnék a karakterek részletesebb elemzésére, két dalra szeretném felhívni a figyelmeteket, amelyek önmagukban hallgatva is rendkívül sokatmondóak és értékesek. Hogy kontextusba helyezzem, az utolsó vacsoránál járunk, amikor Jézus felkészíti tanítványait arra, hogy nem lesz mindig közöttük. „Taníts meg minket, Jézus!” – nem csak a tizenkét apostolhoz szól ebben a Megváltó, hanem hozzánk is, éljünk hát mi is az Ő tanítása szerint.

(A képen: Jézus megmossa a tanítványok lábát)

A másik dal pedig nem más, mint Jézus és Mária kettőse. Ebben a duettben gyönyörűen látszik, hogy a Szűzanya nem akarja elveszíteni fiát, marasztalni próbálja, de bármennyire is fáj, el kell Őt engednie, hogy teljesítse az Atya akaratát.

Azt mondjuk, hogy Mária boldog volt, mert boldognak akarjuk őt látni, hogy ne kelljen emlékeznünk a bűnre, mely boldogtalanná tette. János azonban kimondja, hogy Mária nem volt boldog, félt az emberektől. Ahányszor ránézett, azt látta, hogy nem lelte már örömét a földi létben. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy elérkezett a nap, amikor elszenderült, Jézus azonban eljött érte, feltámasztotta anyját és felvitte a Mennybe, hogy égi trónra ültesse.

(A képeken: Mária elszenderülése és Mennybe menetele)

Bordás Barbara rendkívül érzékeny játékával feltárja előttünk Mária szívét. Gyönyörűen megmutatja, hogy min mehetett keresztül, hogyan jutott el a tökéletes boldogságtól a legnagyobb szenvedésen és félelmen át egészen abba a boldogtalan állapotba, ahonnan már nem látott kiutat. Hatalmas ívet játszott és gyakorlatilag évtizedeket öregedett a szemünk előtt másfél-két óra alatt.

György-Rózsa Sándor már a megjelenésével is érzékelteti, hogy Jézus szerepében áll előttünk. Nem csupán a hosszú hajra és a fehér ruhára gondolok, hanem arra a szelíd tekintetre, amely megnyitja az ember szívét. Lágy hangon szól a tanítványokhoz és hozzánk is, mi pedig isszuk a szavait. Persze egyes daloknál a zenei stílus változásával a hang is változik, kellően határozott lesz, ha az adott jelenet azt kívánja, de végig alázatos marad.

(A képeken: Mária és Jézus búcsúja)

Ódor Kristóf alakításában nagyon szépen látszik, hogy József mennyire szereti az ő feleségét. Ahogy énekli is, Isten rábízta Máriát, hogy vigyázzon rá és az ő gyermekére. Szívmelengető látni, ahogy játszik a kis Jézuskával, akit  együtt nevelnek és tanítgatnak. A gyermek Jézus szerepében Endrődy Farkast láthatjuk, aki korát meghazudtolóan gyönyörűen, tisztán énekel és otthonosan mozog a színpadon.

Földes Tamás tűpontos játékának köszönhetően mindig tudja a néző, hogy hol járunk az időben, mi zajlik épp a szemünk előtt és mire kell nagyon odafigyelni. Ő köti össze a jeleneteket, kiegészíti és magyarázza azokat. János az előadás legnagyobb részében kívülálló, csak néhány ponton kapcsolódik be a cselekménybe. Bár ismerte Jézust, végig vele volt, mégis külső szemlélővé válik mesélés közben, mert csak így láthatja igazán Máriát, hogy milyen is volt ő.

(A képen: János apostol mesél Máriáról)

Heródes és a két besúgó egy-egy fergeteges rap számban mutatkoznak be. Novák Péter játékából egyértelműen látszik, hogy a király félti saját pozícióját, ez a félelem vezetett gonosz tettéhez. Laki Péter és P. Petőcz András alakításában egy összeszokott párost látunk, akik hűségesek felettesükhöz. Egyikőjük fülét levágták, a másikat megvakították, fogalmuk sincs, hogy mit szeretne tanítani a Messiás, de ha a főnökük azt mondja, hogy törvényszegő, akkor bizonyítékokat gyűjtenek ellene és persze mindent jelentenek – gondolom a főpapoknak.

A Mária evangéliuma című rockopera fülbemászó dallamai és csodálatos dalszövegei által rendkívül befogadható módon tárja elénk a Szűzanya történetét. A kiváló színművészek, énekesek és táncosok felejthetetlen élménnyel ajándékozták meg a nézőket. Nekem Debrecenben volt szerencsém megnézni az előadást, ahol a Nagytemplom előtt felépített Golgota már önmagában is szívbemarkoló látványt nyújtott. Szeretettel ajánlom mindenkinek az előadást, én bármikor újranézném.

(A képeken: Heródes és a két besúgó)

A képek forrása: Mária evangéliuma rockopera facebook oldala, Csiky Gergely Színház honlapja, és az internet egyéb helyei

(a képen: Jutka az asztalon táncol)

Képzeld el, hogy meg kell szervezned egy ünnepséget, ahová meghívod a családod és a barátaidat. Leírhatatlanul izgulsz, mindennek tökéletesnek kell lennie, de már előre félsz attól, hogy ki mit fog szólni a dekorációhoz, az ételekhez, italokhoz és a többi meghívotthoz.

Pontosan ebben a helyzetben van Karolina, aki nem is akármilyen összejövetelt szervez, hanem egy babaváró partyt. A számára legfontosabb emberekkel szeretné megünnepelni, hogy bővül a család, azonban tele van kétségekkel. Nem csak az estétől retteg, hanem attól is, hogy vajon jó anya lesz-e. Rögtön a darab elején kiderül, hogy neki nem jutott felhőtlen gyerekkor, és nem szeretne a saját édesanyjára hasonlítani.

(a képen: Karolina és Márk)

Az első dal, ami felcsendül ebben a musicalben, erről a keserédes érzésről szól. Boldog, hogy áldott állapotban van, kisbabája jó anyát érdemel, de nem tudja, hogy ő képes lesz-e ezt megadni neki. Rigler Renáta szívhez szóló éneke után szem nem maradt szárazon a nézőtéren.

Nem szeretnék hosszas cselekményleírásba kezdeni, annyit azonban elárulok, hogy a vendégek az ajándékokon túl bonyodalmakat is hoznak magukkal. Minden karakter megtestesít valamilyen társadalmi kérdést, vagy hétköznapi problémát, amelyekről az életben is beszélnünk kellene. Ebben a kortárs darabban nincs tabu.

Az elsőként érkező vendég Karolina gyerekkori legjobb barátnője, Era. Ő egy igazi művészlélek, festő. Partnere pedig Márk egyetemi csoporttársa, a dadogós Bobo. Itt szeretném megemlíteni, hogy bár a legtöbb képen Bobo szerepében Kohautek Csabát láthatjátok, nekem Bényei Kristóffal volt szerencsém megnézni az előadást.

(a képen: Bobo és Era)

Említettem már, hogy itt nincsenek tabuk, ezt bizonyítja Manyi és Géb párosa is. Szerelmük nem éppen felhőtlen, a szakítás gondolata is felmerül. A kedélyeket tovább borzolja, hogy megérkezik a főszereplő alkoholista anyja; és szeretett kishúga, aki bőven tartogat meglepetést a társaság számára.

Az első felvonás végére elmondható, hogy az izgalom a tetőfokára hágott, Manyi fergeteges magánszámánál tökéletesebb finálét el se tudnék képzelni. Persze nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy mindent láttál. Karolina legnagyobb rémálmai már valóra váltak, de a második felvonásban sincs hiány konfliktusokból és nem várt fordulatokból. Megérkezik Truzsu, a jósnő, aki lerántja a leplet Micike titkáról, és Manyi kétségeit is eloszlatja.

(a képen: az első felvonás fináléja, Manyi produkciója)

A babaváró party című musical komédiában mindenki megtalálhatja azt, amit látni szeretne a színházban. Szeretem az olyan darabokat, amelyek a maguk könnyedségén túl fontos üzeneteket is közvetítenek, és amikről napokkal, hetekkel az előadás megtekintése után is lehet filozofálni. Kilenc kiváló színész gondoskodik az egész estés szórakozásról parádés szereposztásban. Fülbemászó dallamok, sokszínű karakterek, sokakat foglalkoztató kérdések, abszurd helyzetek – mindez egyetlen darabban H. Varga Tamás tollából és rendezésében. Engedd meg, hogy elemezzem kicsit a karaktereket, milyennek is ismertem meg őket.

Rigler Renáta rendkívül érzékeny játékának köszönhetően a néző abszolút együtt tud érezni Karolinával. Természetes, hogy kismamaként tele van kétségekkel, és a party se úgy sikerült, ahogy tervezte. Züllött édesanyja szintén nem könnyíti meg a helyzetét, akin ugyancsak szeretne segíteni, de ő nem hagyja.

Fésűs Nelly alakításában Jutka egy bár nem tökéletes, mégis szerető anya. Ahogy mindenkinek, neki is vannak hibái, de érzései is. Fájdalmasan ért véget kapcsolata lányai édesapjával, és rosszul esik neki Micike őszintétlensége is. Talán a sok csalódás az oka annak, hogy nem veti meg az italt és korára is fittyet hány. Kisebbik lánya utazni szeretne, ám valódi okát nem meri felfedni. Hogy miért? Azt a musical legszívszorítóbb dalából tudjuk meg, Horváth Csenge különleges és egyedi hangszínével elkápráztatta a közönséget.

(a képen: Jutka és Micike)

Timkó János egy igazán alázatos férjet testesít meg Márk szerepében. Szereti a feleségét és minden kívánságának eleget tesz. Félve, de izgatottan várja, hogy apuka legyen, gondoskodó karakter és ő az egyetlen, aki végig meg tudja őrizni a hidegvérét.

Era a főszereplő legjobb barátnője, és a barátság szent. Erről szóló duettjük kiválóan tükrözi kapcsolatukat – bulis, pörgős dallam párosul gyönyörű és megható szöveggel. Javorszká Eva alakításában Era egy igazán belevaló, vagány csaj. Az ő párja Bobo, egy dadogós srác, aki a barátnője nélkül kicsit esetlennek látszik. Mindezekkel együtt Bényei Kristóf elmondhatatlanul szerethetően formálja meg a karaktert.

H. Varga Tamás tűpontos játékában Manyi egy nagyon szeretnivaló és rendkívül érzékeny fiú. Géb határozott, mégis szerelemből sok mindenre képes férfi. Putnoki László megformálásában egy őszinte, az érzéseiről és a nehézségekről nyíltan beszélő karaktert ismerhetünk meg. A kapcsolatuk mélypontján énekelt duett könnyeket csal a néző szemébe – két léleksimogató hang, gyönyörű melódia szívhez szóló dalszöveggel.

(a képen: Géb és Manyi duettje)

És hogy ki fogja kibogozni az összekuszálódott szálakat? Természetesen Truzsu, a jósnő. Babják Annamária alakításában ő egy roppant kedves, mindenkivel szót értő hölgy, aki megmutatja a helyes utat. Ebben a darabban nagyon sok életigazság van, de a legnagyobb és legfontosabb tanítást Truzsu mondja ki: a szeretet mindent megold.

Ha szeretjük a másikat, képesnek kell lennünk elfogadni olyannak, amilyen. Tanuljunk meg a hibákkal és esetleges furcsaságokkal együtt, egymás érzéseit tiszteletben tartva szeretni. Akármilyen példát láttunk gyerekként, törekedjünk arra, hogy a legjobbat adjuk gyermekeinknek, a családunknak, a barátainknak, sőt akár egy idegennek is. Támogassuk a másikat, ha kétségei vannak; segítsünk, ha tudunk, és ha erre a másik fél is nyitott. Nem számít, ha dadog, vagy ha kisfiúként csillogni akar – csak boldog legyen. Szóval a két legfontosabb üzenet: szeretet és elfogadás.

(a képen: Truzsu érkezése)

Az előadás egyetlen helyszínen játszódik, az ifjú pár lakásán. Ebből adódóan a díszlet egyszerű, mégis mindent magában rejt, amire szükség van. A jelmezek hűen tükrözik viselőjük személyiségét, és a dalok is nagyszerűen illenek az adott jelenetekhez. A karakterek részletesen kidolgozottak, a cselekmény pedig izgalmas, fordulatos, akárcsak az élet.

Szívből ajánlom ezt a musicalt mindenkinek, aki egy zenés vígjátékra vágyik. A darab zsenialitása, hogy a maga könnyedsége mellett nagyon szépen megmutatkozik a drámaiság is. Ha elég nyitott a néző, talán magára ismer valamelyik karakterben, vagy szituációban. Engem személy szerint a legjobb időben talált meg az előadás, mert olyan témákat feszeget, amik közül több is foglalkoztat mostanában. Azt hiszem, néhány kérdésemre meg is kaptam a választ.

(a képen: az előadás fináléja)

A képek forrása a Bohém Társulat facebook oldala

Ha érdekel, hogy hogyan születik meg egy remekmű, akkor ezt az igazi kosztümös francia vígjátékot látnod kell. Alexis Michalik elképzelte, hogy hogyan írta meg Edmond Rostand a Cyrano című darabját és hogyan adaptálták színpadra három hét alatt. A darab szerzőjét a Szerelmes Shakespeare című film ihlette – valóban van némi hasonlóság. Jómagam ismerem a Cyrano-t, de véleményem szerint anélkül is teljesen érthető az előadás.

„Párizsban vagyunk 1895 decemberében” – hallhatjuk a narrátortól, akinek fontos szerepe van egy-egy jelenet összekapcsolásában is. Épp most mutatták be Edmond Rostand legújabb darabját, A távoli hercegnőt. A címszerepet a mindig csodálatos Sarah Bernhardt játssza, de a kritikusok szerint a darab hatalmas bukás. Feydeau és Courteline, a két sikeres darabíró is ezen a véleményen van, halálra unták magukat a premier alatt.

(a képen: Sarah A távoli hercegnőben)

Évek telnek el, de Edmond képtelen írni. Prózai vígjátékra lenne igény, ám ő csak a verses tragédiákhoz ért. A távoli hercegnő nem volt nagy siker, de Sarah imádta és Coquelinnek is tetszett, aki szeretne egy új három felvonásos darabot Rostandtól. Igaz, hogy két éve nem írt semmit, de most itt a lehetőség, hogy felfedezzék.

Edmond egy kávéházban próbál írni, ahol Honorénak köszönhetően meg is szállja az ihlet. Honoré egy néger férfi, ebből a tulajdonságából kíván tréfát űzni egy ittas vendég. A tulajdonos azonban rávilágít, hogy milyen gyér a szókincse ennek a férfinek és vázolja, hogy hányféleképpen jellemezhette volna a bőrszínét – ebből inspirálódva születik meg később a Cyranóból ismert híres orr-monológ.

Edmond főhőse Cyrano de Bergerac, aki remek verselő és párbajhős, egyetlen szépséghibája van: nagy az orra. A történetet még ki kell találni, de ezzel már elmehet Coquelinhez. A művésznél épp vendégek vannak: Marcel és Ange, a hitelezői. Felhalmozott tartozását sikerrel kívánja megfizetni – az a terve ugyanis, hogy ők finanszírozzák Edmond új darabját, melyben ő, azaz Coquelin lesz a főszereplő és a bevételből levonhatják a tartozását (akárcsak a Szerelmes Shakespeare-ben).

(a képen: Edmond és Léo)

A következő jelenetben megismerhetjük Edmond barátját, Léot. Léo színész és alig várja, hogy szerepelhessen barátja legújabb darabjában. Azt is megtudjuk, hogy szerelmes a színház öltöztetőnőjébe, Jeanneba, akit elhívott egy találkozóra egyik barátnőjével, Jacquelinnel együtt. A két hölgy egyáltalán nem hasonlít egymásra. Jacqueline nem vonzódik a drámához, inkább a vígjátékot szereti és a zenét. Vele ellentétben Jeanne imádja a színházat, a költészetet és nagy rajongója Edmond Rostandnak. Fogalma sincs róla, hogy régi vágya teljesül, amikor találkoznak, hiszen Léo álnéven mutatja be az írót a hölgyeknek.

Léo egyedül nem tudja meghódítani Jeanne költészetre szomjazó szívét, ezért az öltöztetőnő erkélye alatt Edmond súg barátjának, majd maga kezd beszélni. A lánynak tetszenek a szép szavak, az író pedig boldog, hogy ezt a mámort ő okozta. Elhatározza, hogy minden nap írni fog Jeannak, ő lesz a múzsája. Szereti a feleségét, de egy írót csak addig inspirál a vágy, amíg nem teljesül be. Tart attól, hogy Rose féltékeny lenne, ezért nem is szól neki egy szót sem. Szerelmes leveleket küld Léo nevében Jeannak, és ezzel párhuzamosan folyamatosan írja a napról napra tökéletesebb darabját.

A levelezések Rose orra előtt folynak, az asszony pedig meg van győződve arról, hogy férje már nem szereti őt – de nincs igaza. Edmond rajongva szereti feleségét, az ihletet mégis máshol kell keresnie, mert a Cyrano című darabja a kielégítetlen, örök szerelemről szól, Rose iránti szereleme pedig beteljesült, ezért nem lehet ő a múzsája. Jeanne rajong Edmondért, nagyon szereti a drámáit, a férfi pedig boldog, hogy van valaki, aki ismeretlenül is igazán értékeli a művészetét. Természetesen a felesége az első kritikusa, de ő nem tud elfogulatlan lenni vele. A szerelmet eszébe se jut máshol keresni, az ihletet viszont csak annál a lánynál találhatja meg.

(a képen: Maria, Louis, a hitelezők, Coquelin és Cécile a Cyrano próbáján)

A munkát nehezíti, hogy a befektetők ragaszkodnak ahhoz, hogy Maria játssza a női főszerepet (Roxánt), aki eleinte kéreti magát, de végül sikerül meggyőzni. Ezen kívül szerepet kell adni Coquelin fiánk, Louisnak, aki pocsék színész – nem is érdekli a színészet, ő pék szeretne lenni. Az apja Christian (kadét, szerelmes Roxánba) szerepét szánja neki, de ő nem akar hősszerelmest játszani. Edmond javaslatára Christian szerepét Léo kapja meg, Louis pedig De Guiche (Cyrano ellensége) lesz.

Edmond továbbra is naponta ír levelet Jeannak, aki minden válaszát az író lakására küldte Léonak címezve. Egyszer azonban a színházba küldi levelét a lány, és meghívja magához a színészt. Az öltöztetőnő bevallja Léonak, hogy a levelein keresztül szeretett belé, a lelkét szereti – vagyis Edmondot. Nincs más hátra, az író kénytelen bevallani barátjának, hogy Jeanne a múzsája.

Az eredetileg rendelt három felvonás készen van, a történet mégse kerek. A bemutató időpontja egyre közeledik, a darab pedig folyamatosan bővül. Jeanne megtudja, hogy Edmond írta a leveleket, közeledni szeretne az íróhoz, aki visszautasítja őt. Ebből meríti az ötletet a negyedik és az ötödik felvonáshoz.

Louis továbbra is rosszul játszik, elmondja Edmondnak, hogy nem szereti De Guichet, mert rossz ember. Új szerepet kap, ő lesz Ragueneau, a költőlelkű pékmester – így legalább a színpadon hódolhat kicsit vágyott hivatásának. Ő nagyon jóember, vele már tud azonosulni.

(a képen: Léo, Louis, Feydeau, Coquelin, Honoré, Lucien és Cécile)

Minden a lehető legjobban alakul, egyszer viszont hírt kapnak arról, hogy a színházat bezárják. Kicsiny csapatunk Honoré kávéházában búslakodik, a tulajdonos azonban lelkesíti őket, mert a Cyranót játszani kell, ezt a darabot mindenkinek látni kell. Honoré kimondja: „a színészt csak a halál kényszerítheti le a színpadról”, a súgó pedig kiegészíti: „vagy az sem”. És igaza van. Gondoljunk csak bele, mennyi színész és színpadi ember volt, aki szépen végigjátszotta az előadást és csak utána adta vissza lelkét az Úrnak. Még olyanról is hallottam, akit a szünetben újra kellett éleszteni és előadás után, a kórházban halt meg – de a néző ebből mit se vett észre. Cécile szavaival élve „a színház még a halálnak is szent”. 

Maria az egyetlen, aki kihátrál, az ő szerepét odaadják Jeannak, aki betéve tudja a szöveget. A művésznő mégis meggondolja magát és eljutnak a bemutatóig. Az első felvonás után Maria hisztizni kezd, elrohan, majd beleesik a süllyesztőbe. A második felvonásban azonban Roxánnak jelenése van, így Jeannak kell játszani a szerepet – hatalmas sikere van Jeannak és a darabnak egyaránt. Rose végül megérti és megbocsátja a levelezéseket. A narrátortól megtudjuk, hogy a negyvenedik visszataps után diadalmenetben hordozta a közönség a színészeket Párizs utcáin, a következő évszázadban pedig a Cyrano volt a legtöbbet játszott darab Franciaországban és az egész világon.

(a képen: Cyrano - Coquelin, Roxán - Jeanne és Ragueneau - Louis a Cyrano-ban)

Alexis Michalik szerint a Cyrano megszületéséhez egy múzsára volt szükség, aki felvonásról felvonásra inspirálta a szerzőt. De mire volt szükség az Edmond színpadi adaptációjához? Szerintem egy zseniális rendezőre, tizenkét kiváló színészre és természetesen egy parádés szereposztásra. Edmond egy tehetséges, ám még felfedezésre váró író, aki a sorozatos bukások után alkotói válságban szenved. Korábbi darabjai nem azért nem arattak osztatlan sikert, mert ne lettek volna jók, csupán nem találták meg a megfelelő közönséget – az igazi művészlelkek minden írásáért rajongtak. Csata Zsolt fergeteges alakításában nagyon szépen látszik, hogy milyen lelki megpróbáltatásokon megy át az író, amíg elkészül a darab. Hosszasan vajúdik és bizony komplikációk is adódnak, de végül megszületik a remekmű.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, nincs ez máshogy Edmond esetében se. Felesége, Rose igyekszik mindenben támogatni, de rosszul esik neki, hogy férje nem őszinte vele. Régóta együtt vannak, van két gyönyörű gyermekük, mégis úgy érzi, hogy unalmassá vált párja számára. Mészáros Ibolya rendkívül érzékeny játékából gyönyörűen látszik, hogy Rose egy szerető, odaadó, de féltékeny feleség, aki csak egy kis őszinteséget vár a férjétől.

(a képen: Edmond és Rose)

A Bakota Árpád által alakított Coquelin felismeri Edmond tehetségét és rendel is tőle egy három felvonásos darabot. Rostand fejében még csak a főhős alakja körvonalazódott, amikor meglátogatta a színházigazgatót, az orr-monológot is közösen rögtönözték. A csak címszerepet vállaló színész végig támogatta Edmondot az írás során és próbáról próbára kíváncsian várta, hogy mivel rukkol elő kedves poétánk. Coquelin nem csak színész és színházigazgató, hanem apa is, és elfogult a fiával. Nem látja, hogy Louisnak nincs tehetsége a színi pályához, és nem engedi, hogy más hivatást válasszon – először abba se akar beleegyezni, hogy a színpadon péket játsszon az ő fia. A magabiztos és sikeres színészt a bemutató előtt mégis elfogja a bukástól való félelem, megismerhetjük az embert is a művész mögött – ez mindig nagyon izgalmas.

Léo egy igazi hősszerelmes a színpadon, a színházon kívül azonban képtelen meghódítani álmai nőjét, ha nincs egy író, aki a szájába adja a mondatokat. De Edmond barátja készségesen segít neki, és Léo nevében, helyette, a tudtán kívül kezd el levelezni Jeannal. Oh, azok a bizonyos levelezések… Kívülről persze egyértelmű, hogy Edmondot a poéta hajtotta, nem pedig a férfi, de Rose és Léo nem voltak ilyen megértőek. Az eszükkel tudták, hogy ez nem igazi szerelem, a szívük mélyén mégis mindketten féltékenyek voltak. Kiss Gergely Máté alakításában Léo egy igazi macsó, aki odalép a kiválasztott hölgyhöz és kérdés nélkül megcsókolja – csakhogy Jeanne szívéhez egészen más út vezet.

(a képen: Léo, Jeanne, Jacqueline és Edmond)

Jeanne öltöztetőnő a színházban, igazi művészlélek és rajong Edmond drámáiért. Gyönyörű, okos és érzékeny, az ő szívéhez az irodalmon keresztül vezet az út. Kifinomult lélek, aki azt várja szerelmétől, hogy versekkel halmozza el és szavaljon neki. A leveleken keresztül szeret bele Léo lelkébe, vagyis Edmondba – persze a Cyrano egyik próbáján egyértelművé válik számára, hogy ki is írta azokat a leveleket. A tudtán kívül vált kedvenc írója múzsájává és bár nem színésznő, a premieren mégis ő játszotta a női főszerepet – hozzáteszem, sokkal természetesebben, mint Maria. Ez a természetesség abból fakad, hogy ő ihlette Roxán karakterét és a valóságban megélteket játszhatta a színpadon. Jeanne szerepére keresve se találhatnánk jobbat Hajdu Imeldánál.

Ebben a darabban a legtöbb színész nem csak egy karaktert játszik, és ezek a karakterek egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. A mindig csodálatos Sarah Bernhardt szerepében a mindig csodálatos Kubik Annát láthatjuk – talán az ő átalakulása a legnagyobb, amikor az ünnepelt színésznőből egy kotnyeles öregasszonnyá változik. Ami mégis közös a két alakban, az az, hogy mindkettő oszlopos tagja a színháznak. Sarah a színpadon és azon kívül is nagyon teátrális, egy igazi dáma és egy igazi drámakirálynő. Cécile súgni már nem tud, mégis az összes próbán ott a helye. Van véleménye és nem is tartja magában, nincs olyan mozzanat, amihez ne lenne hozzáfűznivalója. Kotnyeles, mindenbe beleüti az orrát, de lássuk be, ő az, aki a legtöbbet tudja a színházról.

A két drámaíró és a két hitelező egyaránt nagyon tenyérbe mászó, ugyanakkor rendkívül szórakoztató figura. Garay Nagy Tamás és Dánielfy Zsolt remekül kiegészítik egymást és több esetben is ők mozdítják előre a cselekményt vagy épp okozzák a bonyodalmat. Fontos és meghatározó szerepe van a narrátornak, és Vranyecz Artúr többi karakterének egyaránt – láthatóan lubickol ezekben az apró, ám annál jelentősebb szerepekben.

(a képen: a narrátor)

Maria egy beképzelt és kényes színésznő, akit nem elsősorban a tehetsége miatt fedeztek fel. A befektetők ragaszkodnak hozzá, ő azonban sokáig kéreti magát. Az első akadálynál megfutamodik, a bemutató előtt mégis ő bíztatja Coquelint – de nem őszinte, a szíve mélyén nem hisz a darab sikerében. Nem mondanám kifejezetten szimpatikus karakternek, Újhelyi Kinga alakítása viszont csodálatos. Megvan benne az, ami Mariából hiányzik, és ami nélkül nem szabad színpadra állni: az alázat.

Louis egy végtelenül aranyos és szeretnivaló srác, azonban színésznek csapnivaló – egészen a premierig. Nem vonzza a színi pálya, de az apja erőlteti, talán az ő kedvéért olyan kitartó. A próbákat valósággal végigszenvedi, ám a bemutató előtt történik valami, amitől – hogy úgy mondjam – megfickósodik, és fergeteges alakítást nyújt a Cyranoban. Hogy minek a hatása e változás? Engedd meg, hogy ezt a poént most ne lőjem le. Szinte minden jelenete megmosolyogtató, rendkívül szórakoztató figura. Gelányi Bence igazán közel hozza őt a nézőkhöz, hamar a szívünkbe zárjuk – nem is csoda, hiszen a megformálója Louissal ellentétben kiváló színész.

És aki az egész színházat összefogja, az nem más, mint Lucien. Edelényi Vivien alakításában ő egy karakán, határozott nő, aki minden tőle telhetőt megtesz a siker érdekében. Amikor hírt kapnak a színház bezárásáról, ugyanolyan elkeseredett és csalódott, mint a színészek és az író, de Honoré beszéde után ő a leglelkesebb mindenki közül. Egy pillanat alatt kiosztja a szövegkönyveket, minden fontos tudnivalót ismertet és még a szövegtanulásban is segít Jeannak az előadás szünetében.

(a képen: Coquelin, a hitelezők, Maria és Cécile)

Mindig nagyon izgalmas tanúja lenni egy remekmű születésének. Egy zseniális alkotás színpadra adaptálásának fantáziadús története nem mindennapi kikapcsolódást nyújt – nem is beszélve a parádés szereposztásról. Az egyetlen kritika, amit meg tudok fogalmazni, az az, hogy picit hosszú, hiszen egy-egy jelenetet akár háromszor is láthatunk: ott vagyunk, amikor Edmondot megszállja az ihlet; részt veszünk a próbán és a Cyrano bemutatóján egyaránt. Ennek ellenére egyetlen pillanatot se tudnék kihúzni belőle, hiszen minden mozzanat hozzátesz valamit a cselekményhez és tökéletesen leköti a néző figyelmét. A jelmezek gyönyörűek, a díszlet egyszerű, mégis nagyszerű - egy ajtó, egy asztal, egy ágy és néhány függöny mozgatásával érzékeltetik a színészek, ha megváltozik a helyszín. 

Szeretettel ajánlom ezt a vígjátékot mindenkinek, az egész estés szórakozás garantált. Szánj rá három órát, hogy megtekintsd a francia Shakespeare legsikeresebb művének keletkezéstörténetét a magyar Párizsban, azaz Debrecenben a Csokonai Színház előadásában. Én biztosan újra fogom nézni. Találkozzunk a nézőtéren!

A képek forrása a Csokonai Színház facebook oldala

Van egy mondás, miszerint „legszebb öröm a káröröm”. Bennünk van, hogy örülünk annak, ha nem velünk történik meg valami rossz, hanem mással. Jó érzéssel tölt el, ha valaki visszakapja az élettől azt a kellemetlenséget, amit ő okozott nekünk és néha jól esik nevetni azon is, hogy mások szerencsétlenebbek nálunk. Ez persze nem szép, de hát emberek vagyunk.

Pierre és barátai hétről hétre megrendezik a balfácánok vacsoráját, ahová mindig visznek valakit, akin szórakozni lehet. Vadásszák azokat az esetlen embereket, akik viccesnek hiszik magukat, de ők inkább szánalmasnak mondanák. Legjobb, ha van egy nem mindennapi hobbija, amiről a legnagyobb szenvedéllyel tud beszélni akár órákon keresztül is. Pierre legújabb szerzeménye, Francois például gyufaszálakból épít maketteket – jó eséllyel indul a balfácánok bajnoka címért. Elhitették vele, hogy Pierre, Párizs legnagyobb könyvkiadója fotóalbumba szeretné rendezni a makettjeit, ez pedig hatalmas boldogsággal tölti el őt.

(a képen: Pierre és Christine)

A vacsorát azonban el kell halasztani, mert Pierre dereka becsípődik és az orvosa pihenést írt neki elő. Szomorúan telefonál, hogy lemondja az estét, de a balfácánja már elindult hozzá, így a könyvkiadó saját maga győződhet meg arról, mekkora fogás lett volna, és már alig várja, hogy bemutathassa őt a barátainak is. Francois nagyon lelkes, mindenáron szeretné megmutatni a makettekről készített képeket, Pierre viszont erősen tiltakozik. Azt mondja, hogy majd a vacsorán megmutatja őket, most inkább csak ismerkedjenek. Megtudjuk, hogy Francois az adófelügyelőség egyik könyvelője, felesége pedig elhagyta őt – mégpedig azzal az emberrel, akit a barátjának hitt.

Pierre fájdalmai nem szűnnek, Francois mindenképp segíteni szeretne neki. Hívni akar egy csontkovácsot, de a házigazda ragaszkodik Archambaud doktorhoz. Kompromisszumként arra jutnak, hogy nem hívnak fel senkit, a vendég menjen haza, Pierre pedig lefekszik aludni. Csörög a telefon, de nem tudják felvenni, ezért bekapcsol az üzenetrögzítő. Christine telefonált haza és közli, hogy elhagyja a férjét. Francois ezek után végképp nem szeretné magára hagyni újdonsült barátját. Ki is keresi a kezelőorvosa telefonszámát, azonban elnézi a sort, és Pierre régi szeretőjét, Marlénet hívja fel. Elmondja neki, hogy becsípődött a dereka és még a felesége is elhagyta. Ajjaj, kezdődnek a bonyodalmak…

(a képen: Francois és Pierre)

Francois úgy gondolja, hogy Pierret is egy másik férfiért hagyta el a felesége. Sikerült elültetni a bogarat a fülébe, Leblancra gyanakszik. Leblanc és Christine korábban közösen írtak egy könyvet, ezért azt találják ki, hogy Francois adja ki magát egy filmproducernek és mondja azt, hogy szeretné megvásárolni a könyv megfilmesítési jogait, majd a beszélgetés végén kérdezze meg, hol éri el a szerzőtársát – így kiderül, vele van-e. Zseniális terv, de Francoisnak nem sikerül zökkenőmentesen abszolválni. A jogokat megszerzi, de a szerzőtársra elfelejt kitérni. Gyorsan újratelefonál, Leblancnak azonban pillanatnyilag nem alkalmas, elkéri a telefonszámát, hogy vissza tudja hívni. Le is olvassa Pierre telefonszámát a készülékről, Leblanc pedig azonnal összerakja, hogy Christine elhagyta férjét – de nem miatta.

Pierrenek ennyi elég is volt, elfáradt és szeretné kipihenni magát. Lefekszik aludni, eközben Christine hazatér, Francois pedig azt gondolja róla, hogy ő Marléne. Az asszony így tudja meg, hogy férjének szeretője van. Mondanom se kell, hogy a mi kis könyvelőnk nagyon büszke magára, hogy sikerült kidobnia a hívatlan vendéget. Azt hiszem, ezen a ponton tényleg ráfér a nézőre pár perc szünet, hogy feldolgozza a látottakat és felkészüljön azokra a bonyodalmakra, amelyek ezután következnek.

(a képen: Christine és Francois)

A második felvonás elején Francois eldicsekszik Pierrenek, hogy sikeresen elküldte Marlénet. Vendégünk egyre jobban otthon érzi magát, hiszen már nem csupán a telefont kezeli magabiztosan, hanem ajtót is nyit, amikor csengetnek. Leblanc látogatta meg régi barátját, és elmondja Pierrenek, hogy a felesége szerinte Meneauxnál van – ő egy reklámügynökség tulajdonosa, aki arról híres, hogy mások nejét édesgeti magához párizsi garzonlakásában.

Elérkezett a pillanat, amikor Pierre már nem szórakozni akar Francoison, és még a balul elsült telefonbeszélgetéseit is megbocsátja. Az adóhivatal könyvelője ugyanis elmondja, hogy Meneauxnak van egy folyamatban lévő adóellenőrzése, amit egy kedves barátja, Cheval végez. Most először tényleg szüksége van a balfácánjára.

Időközben megérkezik a várva várt hívatlan vendég, akiről azt hitték, hogy már nem lesz rá gond. Marléne boldogan rohant szerelméhez, de miután nyilvánvalóvá válik számára, hogy nem látják szívesen, dühösen távozik. Így derül ki, hogy Christine járt otthon, de Francois tévedésből elküldte őt. Pierre nagyon ideges, de Leblanc visszafogja őt, hiszen soha nem volt még ekkora szükségük Francoisra. Kedves balfácánunk mindent megtesz, hogy jóvátegye baklövését. Felhívja Chevalt a meccs félidejében, de összevesznek azon, hogy melyik csapat a jobb, és ráteszi a telefont. Persze azonnal eszébe jut, hogy mi is volt a hívása eredeti célja és újratárcsáz. Sikerül rávenni Chevalt, hogy bemenjen a hivatalba az aktáért és elvigye Pierrehez – annak fejében, hogy a meccs második félidejét felveszik neki, mert ő a feleségének veszi fel a jégkorcsolya bajnokságot.

(a képen: Marléne és Pierre)

Nem volt túl bölcs gondolat meghívni egy adóellenőrt, a biztonság kedvéért minden bútort és festményt behordanak a hálószobába, még vacsorát is készítenek neki. Persze a borhoz öntenek egy kis ecetet, nehogy annak minősége buktassa le a gazdag könyvkiadót. Chevalt nem lehet átverni. Azonnal kiszúrja a festmények helyét a falon, és a por alakjából azt, hogy hol voltak bútorok. De most nem azért van ott, hogy túlórázzon. Átadja a címet és a telefonszámot. Persze mielőtt elindulnak Meneauxhoz, fel kell hívni, hogy megbizonyosodjanak arról, nála van-e Christine. Pierre és Leblanc nem telefonálhatnak, mert ha az asszony tényleg ott van, akkor mindkettejük hangját azonnal felismeri. Cheval hangját pedig Meneaux ismerné fel, szóval csak Francois maradt. Most azonban biztosra kell menni, ezért a vendéglátó ragaszkodik ahhoz, hogy hívás előtt elpróbálják, mit fog neki mondani.

Meneaux elmondja, hogy Christine lemondta a találkát és most nem vele van, hanem az adóellenőre feleségével. Cheval visszahívja Meneauxot, a telefonhoz hívatja feleségét és megkéri, hogy menjen szépen haza, majd hozzáteszi, hogy felvette neki a jégkorcsolya bajnokságot. Látszik rajta, hogy nagyon szereti a feleségét annak ellenére is, hogy megcsalta őt. Búcsúzóul megígéri Pierrenek, hogy még találkoznak – ezúttal munkaügyben.

(a képen: Francois, Cheval, Leblanc és Pierre)

Pierret telefonon keresik a kórházból, ahová Christinet szállították – autóbalesete volt. Marléne visszatér, és mindennek elhordja a könyvkiadót. Elmondja Francoisnak, hogy barátja egy gonosz ember és részletesen beszámol neki a híres vacsorákról is. A kedves vendégnek kezd világossá válni, hogy azon a bizonyos vacsorán ő lett volna a balfácán. Pierre persze kivágja magát, azt mondja, hogy Marléne bolond, nem szabad hinni neki. Christine telefonál, hogy megkérje férjét, ne menjen be hozzá. Tudja, hogy szeretője van, de férje azt mondja, hogy az egész históriát csak az a félnótás találta ki. Ezzel Francois számára egyértelművé válik, hogy Marlénenek volt igaza. Ennek ellenére felhívja Christinet, és elmondja neki, hogy férje mindent megtett azért, hogy őt megtalálja. Pierre belátja tévedését, és hogy ő sokkal nagyobb balfácán Francoisnál, aki az előadás zárásaképp beavatja új barátját a makettek rejtelmeibe.

Soha ne ítélj elsőre, hiszen mindig csak a jéghegy csúcsát látod, amikor megismersz valakit. Francoist a balfácánok bajnokaként ismeri meg a közönség, ez a jelző pedig percről percre, jelenetről jelenetre egyre jobban illik rá. Naivan sétál be Pierre lakásába és minden tettét a segítőkészség vezérli. Ő tényleg csak jót akart minden egyes telefonhívással, csak szegény mindig elszúrta. Őt is elhagyta a felesége, pontosan tudja, hogy mit érezhet most vendéglátója. Amikor meghallja Meneaux nevét, egyből felajánlja a segítségét, és sikerül is megszerezni a címet. Pierre folyamatosan sértegeti, végig az az érzése, hogy hülyének nézi őt, ennek ellenére nem hagyja magára. Mikor pedig nyilvánvalóvá válik számára, hogy miért is lett megívva, nem viharzik el idegesen, hanem a legnagyobb alázattal próbál meg mindent helyre hozni.

Pierrenek az a hobbija, hogy a Francoishoz hasonló balfácánokon szórakozik. Próbál a bizalmába férkőzni, és egyre jobban tetszik neki, egyre biztosabb benne, hogy ő az eddigi legnagyobb fogása. Azon már nem mulat annyira jól, amikor a saját bőrén tapasztalja meg, mennyire szerencsétlen is tud lenni a vendége. Szeretné kidobni a lakásból, de elérkezik az a pont, amikor mégis tűrnie kell, mert szüksége van rá. Akármennyire is szeretné rejteni, Pierre is egy esendő ember. Neki is vannak érzései, szereti a feleségét és mindent megtenne érte.

(a képen: Francois és Pierre)

Mercs János és Vranyecz Artúr egyetlen percre se hagyják unatkozni a nézőt, rendkívül szórakoztató párost alkotnak. Nagyon izgalmas látni, ahogy a két karakter megtalálja a közös hangot és mindkettejüknek megismerhetjük az érzéseit. Francois próbál mindent megtenni azért, hogy hasznára legyen Pierrenek, és láthatóan rosszul érinti, hogy csak szórakozni akartak rajta, mégis magától hívja fel Christinet a darab végén. Pierre végig azon igyekszik, hogy ne bukjon le vendége előtt, és próbálja nem mutatni az érzéseit. Eleinte magának se vallja be, hogy felesége tényleg nem akar hazaenni, a darab végére pedig belátja, hogy ő maga a világ legnagyobb balfácánja.

Francois ugyan nem szándékosan, de mégis elintézte, hogy érkezzen két hívatlan vendég: Marléne és Leblanc. Mind a ketten azonnal rohantak, amikor megtudták, hogy mi történt. Marléne azért ment, hogy együtt legyen a szerelmével, aki kidobta őt a lakásból. Meneauxnál keresett vigaszt, de egy másik nőt talált nála, ezért visszatért Pierrehez, támaszra pedig Francoisnál lelt. Leblanc, Christine egykori társa most azért jött, hogy segítsen őt megtalálni. Végig nagyon támogató és vissza is fogja barátját, ha épp arra van szükség.

Christine kérte Pierret, hogy hagyja ezeket a vacsorákat, mert primitívnek és gusztustalannak tartja őket. Szüksége lenne a férjére, de ő hajthatatlan. Neki is van egy vacsorameghívása, amire nem akart elmenni, de így kénytelen. Mint kiderült, Meneauxhoz volt hivatalos, végül azonban lemondta. Szereti a férjét, de haragszik is rá. Mégis hazamegy, de Francoistól megtudja, hogy párja szeretőt tart – ekkor telik be nála a pohár.

(a képen: Cheval, Francois és Leblanc)

Cheval – amikor megismerjük – roppant jól szórakozik azon, hogy Pierret felszarvazták. Mulattatja a tény, hogy a keresett asszony valószínűleg Meneauxnál van. Hamar az arcára fagy a mosoly, amikor megtudja, hogy Párizs legperverzebb embere az ő nejével tölti az éjszakát. Ráadásul egy barátja és két idegen füle hallatára derül ki, hogy ő az, akit megcsal a felesége a reklámügynökség tulajdonosával. Nehezen tudja megemészteni, ennek ellenére rajongva szereti asszonyát. Felhívja, megkéri, hogy menjen szépen haza, és még azt is fontosnak tartja elmondani, hogy felvette neki a jégkorcsolya bajnokságot. Ő, a legprofibb adóellenőr pontosan látja, hogy Pierre egy adócsaló, de a fent említett hír annyira lesújtja, hogy nem hozza lázba a munka és még a meccs második félideje se érdekli. Kárörvendő és vicceskedő figuraként érkezik, majd szomorúan és összetört szívvel indul haza.

Ez a darab pont olyan fordulatos, mint az élet maga. Gyakran nevetünk másokon, de nagyon fontos, hogy saját magunkon is tudjunk nevetni, hiszen az az igazi humor. Szeretettel ajánlom ezt a vígjátékot mindenkinek, aki szeretne egy estére kiszakadni a szürke hétköznapokból, hiszen a jókedv garantált, a felhőtlen szórakozásról hét kiváló színművész gondoskodik. Ha pedig elég nyitott vagy, akkor talán egy kis tanúságot is tudsz hazavinni az előadásból – még az is lehet, hogy egy kicsit magadra ismersz valamelyik karakterben.

A képek forrása a Csokonai Színház facebook oldala

Manapság nehéz eldönteni, hogy mi igaz, mi a valóság. A televízióból és az internet különböző sötét bugyraiból áradó információk tömkelegében egyszerűen elveszünk. Ugyanazt a tényt más-más források teljesen más szemszögből mutatják be. Ez persze jó is lehet, hiszen megismerhetjük az érem másik oldalát is, de ezek sokszor ellent mondanak egymásnak, így már nem tudjuk, hogy kinek higgyünk. Hogyha pedig csak egy forrásunk van, mindig kezeljük fenntartással a hallottakat és látottakat, hiszen a „bizonyítékok” gyakran csak fél információk.

A Finálé több szálon játszódik, váltakozik benne a jelen és a múlt, ezért az írásom során nem a már megszokott időrendiséget fogom követni. Nem fogok kitérni minden egyes jelenetre, de igyekszem átadni a darab cselekményét és bemutatni a szereplőket is.

A Sodrás utcai általános iskola egy elit intézmény, éppen ezért felfoghatatlan a tragédia, ami ott megtörténhetett. A kilencéves Pál Berci önkezűleg vetett véget rövid életének – hallhatjuk a hírekben. Hogy mi történt pontosan, azt egyelőre nem tudjuk, ennek szeretne utánajárni Kedves Adrienn. Egy egész tévéstáb vonul ki az iskolához és mindenkit megkérdeznek, hogy mi a véleményük a történtekről, az iskoláról és az igazgatónőről.

(a képen: Ottó, Adrienn, két szülő és a gyászoló Imre)

Adrienn interjút készít Káldi Helgával, a sztárpedagógussal. Láthatóan arra szeretné kiélezni a beszélgetést, hogy lelkiismeret furdalást keltsen az igazgatónőben. Sokan őt hibáztatják a gyermek haláláért, a műsorvezető is ezt szeretné erősíteni, de Helgának minden erre irányuló megjegyzésre van válasza. Ha a fent említett állításból indulunk ki és őt szeretnénk megtenni bűnbaknak, akkor félelmetes látni a higgadtságát. Adrienn úgy irányítja a beszélgetést, hogy az igazgatónő ártatlansága fel se merülhessen senkiben. Nem mindennapi fegyelmezési módszereit eddig kevesen tették szóvá, de most nagyon sokan gondolják úgy, hogy ezek bizony hozzájárultak a kisfiú öngyilkosságához.

Helga nemcsak tanít, hanem nevel is. Hogy ez feladata-e az iskolának, arról megoszlanak a vélemények, ahogy arról is, hogy egyáltalán van-e joga ahhoz, hogy nevelje a diákokat. A tanulók sokszor több időt töltenek a pedagógusokkal, mint a szülőkkel, hiszen otthon is gyakran inkább egyedül vannak. A darabból azt is megtudjuk, hogy sok szülő online tartja a kapcsolatot a gyermekével, és az vált ki belőle aggódást, ha csemetéje nem posztol, sőt még storyt se tesz ki közösségi oldalaira. Éppen ezért tartja fontosnak az igazgatónő, hogy legalább az iskolában ne egy párhuzamos világban létezzenek a gyerekek.

Ráckevei Anna csodálatos alakításában Helga mindig olyan pedagógus volt, aki számára a gyerekek állnak az első helyen. Ahogy a szülőnek is néha muszáj fegyelmezni és az életre nevelni őket, úgy maga se riad vissza attól, hogy adott esetben befogja a tanulókat a mellékhelyiség kitakarítására. Ha kell, elküldi őket fodrászhoz, vagy megfogja egy nagylány kezét és elviszi nőgyógyászhoz, ha úgy ítéli meg, hogy arra van szükség. A diákok mellett a tanárai is fontosak számára, félti őket a szenzációhajhász médiától.

Megjelenik Gerda, Helga volt tanítványa, jelenleg a Sodrás utcai általános iskola egyik tanára. Róla egyelőre nem tudunk sokat, csak annyit látunk, hogy nagyon szorong valami miatt. Szeret tanítani, úgy érzi, szeretik őt a gyerekek. A darabban nincs kimondva, de több apró utalásból és Tolnai Hella rendkívül érzékeny játékából egyértelművé válik, hogy Gerda egy meddő nő, aki nagyon szeretne saját kisbabát. Helga mindig lányaként szerette, ő készítette fel a tanári pályára is, hiszen alkalmasnak találta.

(a képen: Gerda kezében tartja Adrienn kisbabáját - a darab végén)

Ottó nem csak az iskola gondnoka, hanem fontos szerepe van a néző figyelmének vezetésében is. Szinte végig jelen van és folyamatosan narrálja az eseményeket, segít tájékozódni, hogy mikor látjuk a jelent és mikor a múltat. Keretet ad a darabnak, monológgal kezdi és azzal is zárja az előadást, valamint az egyes jeleneteket is ő köti össze. Gelányi Imre tökéletesen megtalálta azt a hangot, amellyel fenn tudja tartani a néző figyelmét és még a legfeszítettebb tempóban se maradunk le, hanem megyünk vele. Emellett fontos üzeneteket közvetít és elgondolkodtat. Gyakran használ metaforákat, rejtvényekben beszél – Helga ezt kifejezetten szereti, mert gondolkodásra sarkall. Gondolkodás. Ez az, ami a pedagógus szerint hiányzik a mai fiatalokból. Egy átlagos gyereknek nehezére esik néhány mondatnál többet olvasni, mert egyszerűen unalmas a számára.

Az utcán is gyakran azt látom, hogy fülhallgatóval és a telefonjukat nyomkodva sétálnak a fiatalok – mondom ezt úgy, hogy magam se vagyok öreg – és nem ritka az se, hogy a volán mögött ülve se az utat figyelik a sofőrök. Talán abban a korban élünk, amikor a minket körülvevő valóság már nem elegendő a számunkra, és képtelenek vagyunk elszakadni az influenszerek által teremtett világtól. Párhuzamos dimenziókban létezünk, és nem tudjuk elválasztani ezeket egymástól. Helga elmeséli, hogy egyik diákját megkérte, ne hordja az óráin a fejhallgatóját. Erre azt válaszolta a tanuló, hogy nem szól a zene, tud figyelni. De ha nem hallgat zenét, akkor miért viseli mégis? Azért, mert megnyugtatja a tudat, hogy a mátrix létezik és az óra végén egyetlen gombnyomással visszacsöppenhet abba a világba, amelyet a zene teremtett meg a számára.

Gyakran halljuk, hogy más világ van, más korban élünk. De nem csak az idősek látják így, én is tapasztalom, hogy felgyorsult a világ. Ami elképzelhetetlen volt tíz-tizenöt évvel ezelőtt, az ma már természetes és nem is tudnánk létezni nélküle. A vetítésen szereplő fiatalok arról beszélgetnek, hogy ők teljesen más nehézségekkel küzdenek, mint a szüleink, nagyszüleink. Kitolódott a kamaszkor, fiatal felnőttként a szülői házban élnek és nincs is lehetőségük fenntartani egy saját otthont. Bizonytalanok a pályaválasztásban és félnek a családalapítástól – nem azért, mert nem szeretnének gyereket, hanem mert senki se tudja, hogy milyen világban fog felnőni. Mindenki a legjobbat szeretné a gyermekének, és félti őt. Így van ezzel Imre is.

Az ő történetét Miki műsorából ismerhetjük meg. Amikor megszületett a kis Berci, az orvos azt mondta, hogy nem fog tudni teljes életet élni, de még lekapcsolhatják a lélegeztetőgépről. A felesége nem szerette volna végignézni a fiú szenvedését, de Imre döntött: életben kell tartani a gyermeket, hiszen mindig van egy csepp remény. Az édesanyja elhagyta őket, Berci meggyógyult, az apja pedig egyedül nevelte. Hatalmas szívfájdalom fia elvesztése, de a média nem hagyja őt gyászolni. Azt sugallják felé, hogy segíteni szeretnének feldolgozni azt, ami az egész országot megrendítette. De vajon tényleg ez a céljuk?

Berci nagyon szeret rajzolni és festeni, az igazgatónő pedig arra kéri, hogy minden héten rajzolja vagy fesse le azt, ami, vagy aki az adott héten boldoggá tette őt. Helga néni csodálattal nézi a remekműveket, az egyik rajz pedig különösen érdekes. Egy tündért ábrázol, aki nagyon sokféle. Ez a tündér mindig ott van Bercivel. A pedagógus először arra gondol, hogy egy kitalált barát lehet, de a kisfiú elmondja, hogy ő nagyon is valóságos személy. Talán az egyik tanára lenne az? Vagy maga az igazgatónő, aki egyben az osztályfőnöke is?

(a képen: Helga és Berci)

A már említett időbeli váltakozások nyomon követését Herczeg Tamás tűpontos játéka is segíti. Mindig egyértelműen elkülöníthető, hogy mikor látjuk a színpadon Bercit, mikor a büszke és szerető édesapát és mikor van jelen a gyászoló szülő, akinek a tragédiájára egy komplett műsort épített a média. A tévések jelenléte ellehetetleníti a tanárok munkáját és félelmet keltenek a gyerekekben is. Emiatt persze rengeteg támadást kap a műsorvezető, aki a saját életét is előszeretettel osztja meg az internet népével.

Adrienn élő bejelentkezésben ébreszti Mikit, egyszerre tudatja párjával és követőivel élete legjobb és legszebb hírét: kisbabát vár. Ez számukra különösen csodálatos, hiszen több sikertelen lombikon vannak túl, de most végre sikerült. Természetesen rajongóik együtt örülnek velük. Ők az egész életüket az interneten élik, mindent megosztanak követőikkel, akiket még vásárolni is elvisznek magukkal virtuálisan, vlogolás formájában.

Egyre több szponzoráció jelenik meg a csatornájukon, de csak olyan termékeket fogadnak el, amire büszkék, hogy ők népszerűsíthetik. A cég, amely a babakelengye beszerzését támogatja, nem más, mint a Mammon – e szó jelentése vagyon, gazdagság, de nem csupán a pénzre értendő, hanem mindenre, ami tulajdonként birtokolható; bibliai értelemben pedig arra a démoni hatalomra vonatkoztatható, amely a vagyon rabjává teszi a kapzsi embert. Ezt fontosnak tartottam kiemelni, hiszen mindannyiunk életében van valami, ami a rabjává tehet, ahogyan az influenszereket a szponzoráció. Ők se kötelesek minden megkeresést elfogadni, ugyanígy mi is lehetünk tudatosak, sőt muszáj tudatosnak lennünk.

Wessely Zsófia és Mercs János szépen kidolgozott karaktereiben egyszerre jelenik meg a celeb, a szülőségre készülő pár és a civil ember. El lehet ezeket választani egymástól, vagy teljesen összemosódnak? Ha az ismert vloggerekre gondolunk, a sok őszinte, vagy őszintének tűnő képkocka mellett megjelennek olyan pillanatok, mondatok is, melyek a kamerának szólnak. Ilyen jelenet az is, amikor Adrienn arra kéri követőit, hogy nézzék a Káldi Helgáról szóló, Pál Berci halálát boncolgató műsort. Nagyon sok támadás érte őt emiatt, és szeretne mindent tisztázni, azt akarja, hogy mindenki megtudja, mi is történt valójában. Miután lezárja a vlogot, eldobja a telefont és dühösen közli, hogy ő amúgy el se akarta vállalni ezt az egészet – ezt már a rajongók nem látják, nem tudják.

(a képen: Adrienn és Miki kommenteket olvasnak)

Van egy srác, akit Miki karolt fel, ő pedig Ében néven ismert a médiában. Hogy ki ő valójában, arra senki se kíváncsi, éppen ezért azzá kell válnia, akire kíváncsiak az emberek. Neki az a munkája, hogy a kamerák előtt egy intelligensnek nem mondható fiú legyen. Az egyik videójában személyi asszisztenst keres magának, és vállalhatatlan stílusban beszél a jelentkező lányokkal – mert erre van igény, erre van kereslet. Egyszer azonban saját véleményét is kinyilvánította, ezért Miki úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését és az Ében nevet se használhatja. Mi, laikus médiafogyasztók hajlamosak vagyunk elhinni, hogy amit látunk, az igaz. Elhisszük, hogy tényleg ilyen különleges neve van és azt is, hogy ő valóban az a srác, akinek látjuk – hiszen minden műsor és minden csatorna azt hangsúlyozza, hogy ők nem hazudnak, hogy ők a valóságot mutatják. Kezeljük ezeket fenntartásokkal!

Ilona Kovács Larissza egy nagyon megosztó influenszer. Gyakran főz a videóiban, a pályaudvar mellett énekel és rendszeresen tart live-ot is. Ezekben az élő bejelentkezésekben mindig elpanaszolja, hogy őt mennyien bántják. Nagyon sok negatív kommentet kap, pedig ő jó embernek tartja magát. Óriási felháborodást kelt, hogy pénzt mer kérni egy közös képért és egy autógrammért – mondván, hogy neki is élnie kell valamiből. De van sok rajongója is, aki szereti és megvédi őt. Sok médiaszereplőhöz hasonlóan ő is bármire képes a nagyobb nézettségért, még a telefonos dobozban kapott ürüléket is hajlandó megenni csak azért, hogy több kattintás és like legyen a videóin.

(a képen: Ilona live-ot tart)

Tél van. Adrienn a nagy vlogolás közben nem vette észre, hogy valaki beosont az otthonába. Egyetlen pillanatra kiszalad az erkélyre, az idegen pedig kizárta őt. És hogy ki volt ez a betolakodó? Gerda. A tanárnő láthatóan zaklatott, talán nem is tudja, mit cselekszik. Hirtelen megbánja tettét és beengedi a várandós influenszert. Jóvá akarja tenni, Adrienn pedig elrángatja magával a műsorába, hogy ha elmond mindent Berciről és Helgáról, akkor nem lesz következménye a betörésnek.

Gerdától megtudjuk, hogy egyik este Helga vacsorázni hívta Imrét, hogy beszámoljon neki a kisfiú tanulmányi eredményéről. A beszélgetést – melyet rögzített az étterem tulajdonosa – nyilvánosságra is hozzák. Berci aznap este a fiatal tanárnőnél aludt. A kisfiú mesélt neki egy tündérről, aki egy vasútállomáson lakik. Mindenképp meg szeretné őt látogatni, mert bántják. Amikor a gyermek elaludt, kapott egy üzenetet Helgától: „veled van a tündér?”. Ebből ő maga is arra következtet, hogy az igazgatónőnek köze van Berci halálához. Bár bizonyíték nincs rá, mégis minden jel erre mutat. Ugye milyen egyszerűnek tűnik? De közel sem az.

Hogy mi történt valójában? Elmesélem. Ilona Kovács Larissza a pályaudvar mellett énekel, amikor találkozik Bercivel. A kisfiú ajándékoz neki egy rajzot, amely azt a tündért ábrázolja, akiről a tanárainak beszélt. Ahogy az internet sztárja szóba elegyedik ezzel a gyermekkel, megismerhetjük egy kicsit az emberi arcát is. Egyszer odalép hozzá egy kapucnis fickó és felpofozza a nőt. Bercit annyira felzaklatta, hogy az ő szeretett tündérét megütötte valaki, hogy elkezdett szaladni, a sínek között megbotlott, elesett, egy közelgő szerelvény pedig elgázolta őt.

Adrienn és Miki új műsora a Finálé, amelybe meghívták Gerdát, Helgát, Ottót, Imrét és Ilonát. Ében is bejelentkezik, akiről kiderül, hogy ő is Helga volt tanítványa és Zolikának hívják. Az adást élőben követik a nézők. Egy mini bolygó tart a Föld felé, amely mindent és mindenkit elpusztíthat. Elkezdődött a visszaszámlálás, azt azonban nem lehet tudni, hogy mikor fog becsapódni a meteorit, amely az emberiség végét jelenti. Felépítettek egy egész műsort a bizonytalanra, hogy együtt éljék át – ki a stúdióban, ki pedig az otthonában a képernyők előtt. Viszont az óra, amely visszaszámol megállt és megállt vele együtt az idő is – talán mégis van remény?

(a képen: a Finálé szereplői)

Te hány „világvégét” éltél már túl? Nagyon sokszor híresztelték – több alkalommal napra pontosan is – hogy mikor lesz vége a világnak, de valahogy sose következett be az apokalipszis. Meteorit is tartott már Földünk felé, de eddig mindig kikerülte azt. Soha nem tudhatjuk előre, hogy be fog-e csapódni, de a félelem helyett legyünk inkább reményteljesek.

Én személy szerint sokszor érzem azt, hogy félelmetes, merre tart a világ. Az emberiség rengeteg hibát elkövetett, de talán kezdünk felébredni és talán még nem késő. Talán jön majd egy új generáció, talán ők képesek lesznek eltéríteni a véget jelentő mini bolygót. Talán. Lehet, hogy nem így lesz, de én szeretnék optimista lenni. Nincs az a kilátástalan helyzet, amely ne lenne megfordítható. Amíg nem következett be a vég, addig van remény – de nem elég hinni, tenni is kell és nem elég cselekedni, bízni is szükséges. Tegyük meg, amire van lehetőségünk és bizakodjunk abban, amire nincs ráhatásunk.

(a képen: Adrienn, Miki és Ottó)

Pass Andrea darabja nem a legkönnyebben emészthető előadás, amit láttam, viszont nagyon fontos és aktuális témát boncolgat. Lehet, hogy nem való mindenkinek, de aki elég érzékeny és nyitott rá, mindenképp nézze meg. Ha felkeltettem az érdeklődésed, figyelgesd Budapesten a Jurányi, Debrecenben pedig a Csokonai Színház műsorát, hogy mikor nyílik alkalmad ellátogatni egy előadásra.

Az előadás 18 éven felülieknek ajánlott!

A képek forrása a Csokonai Színház facebook oldala

Mennyire vagy otthon a görög mitológiában? Herkules történetét ismered? És mit tudsz a gyerekkoráról? Ha láttad a mesét a felnőtt Héraklészről, meg kell ismerkedned a kezdetekkel is. Ez a mesejáték Herki születésével kezdődik, és ott ér véget, ahonnan már jól ismerjük a kis hős életét. Igaz, hogy elsősorban tíz-tizenkét éves gyerekek számára készült az előadás, de felnőttként is nagyon tanulságos. Ha nem tudod megnézni, ne aggódj, elmesélem. Tarts velem!

Az előadás elején megismerkedhetünk a gyönyörű Afroditével, az okos Hermésszel és az erős Arésszal. Egyszer csak felsír egy kisbaba: megszületett Herkules. Édesanyja betolja őt a színpadra, majd magára hagyja – de csak egy pillanatra. Ennyi idő éppen elég, hogy két kígyó megtámadja az alvó kisbabát. Az istenek az Olümposzon nem törődnek vele, de nincs is rá szüksége, egyetlen mozdulattal megfojtja az újszülött Herki a csúszómászókat.

(a képen: a kis Herki legyőzi a kígyókat)

A következő jelenet már tizenhárom évvel később játszódik, megismerhetjük Herkules két öccsét, Ifiklészt és Periklészt. Hatalmas szárazság és éhínség kínozza az embereket Görögföldön már hét éve, az isteneket hibáztatják ezért. Herkules elment halat fogni, de víz is alig van a tóban, nemhogy hal. Alkméné nem tudja, mit fog a fiainak adni vacsorára. A kicsik beérnék egy kis kecsketejjel is, de Zeuszkát (a kecskét) megtámadta egy oroszlán. Herkules azonnal rohan, le is győzi a fenevadat, de a kisállatot nem sikerül megmenteni. Az erős és bátor kiskamasz elhatározza, hogy felmegy az Olümposzra és elmondja az isteneknek, hogy éhezik a családja, éhezik a falu. Anyja nem tudja marasztalni, de a fiú ígéretet tesz, hogy visszatér.

Az istenek nagyon elfoglaltak. Arész súlyzózik, Hermész meetingre siet a főnökhöz, azaz Zeuszhoz, Afrodité pedig arról panaszkodik, hogy őt semmibe veszik, még a hátát se keni be senki, hogy napozni tudjon. Ajjaj, valaki segítségért kiált. A százkarú rettenet megtámadta Filoktétészt. Az Olümposzról tökéletes rálátással néznék végig, ahogy a szörny szétmarcangolja, de ekkor egy hatalmas kiáltás hallatszik: „megmentelek!”. Herkules ott terem és puszta kézzel legyőzi ezt a fenevadat is – az oroszlán után már meg se kottyan neki.

(a képen: Herkules és Filoktétész találkozása)

Filoktétész, művésznevén Lákikisz Kizákisz Nikoláosz csatlakozik Herkuleshez. Elmondja neki, hogy tizenkét hőstett végrehajtása után az Olümposz kapuja megnyílik, beléphet és istenné válhat. Ő pedig megírja és megénekli hősi tetteit, hogy ismertté váljon, és ne merüljön feledésbe. Elindulnak feladatokat keresni, melyek hőst kívánnak. Amúgy neked nem gyanús, hogy születésétől fogva ennyire erős? Mert az isteneknek kezdi bökni a csőrét, hogy talán nem egyszerű földi halandó. Tizenhárom évvel ezelőtt Zeusz három napos éjszakát bocsátott a földre, felvette egy asszony férjének alakját, hogy a nő közelébe férkőzhessen – ha érted, mire gondolok. Ez az asszony Alkméné volt, Herkules édesanyja. Nekem nincs több kérdésem…

Az első hőstett a feledés széke lesz. Az emberek minden reggel kivonulnak hozzá és ráülnek, hogy huszonnégy órára törlődjenek az emlékek. Mivel ezt nap mint nap megismétlik, az emlékek nem térnek vissza. A nagy nyomorban a városvezetés azt a sugallatot kapta, hogy két hétig ne pihenjenek az emberek, folyamatosan dolgozni kell. Ezért volt szükség a feledés székére. Ha elfelejtik, hogy családjuk van, más is létezik a munkán kívül, akkor az egész napot a gyárban töltik. De mivel minden reggel visszatérnek a székhez, elfelejtették, hogy csak két hétig akarták használni, így eltűntek az érzéseik is. „Megmentem őket, így nem lehet élni!” – hangzik Herkulestől. Odamegy a székhez, szétkapcsolja a berendezést, az leáll és az emberek újra emlékeznek.

Filoktétész rögtön megénekli: „bármi is legyen, mi rettent, Herkules a hős, aki megment”. Herki nem akarja, hogy rajongjanak érte, fülig pirulva próbálja hárítani, de az emberek hálásak és éljenzik őt. Azonnal egy hatalmas koncerten találjuk magunkat, egy rap számban hallgathatjuk meg a következő hőstetteket, mindegyik végén elhangzik a fent idézett refrén. Herkulesnek kezd nagyon tetszeni, hogy az emberek szeretik őt. Egyre jobban vágyik rá, hogy isten legyen és halhatatlan – mert akkor az idők végezetéig megmentheti az embereket. Később már inkább az motiválja, hogy az istenek különlegesek és ő is az akar lenni. Még egy-két hőstett és már vágyik rá, hogy az emberek örökké az ő nevét zengjék és mindenki imádja őt. Kezd egy kicsit fejébe szállni a dicsőség.

(a képen: Filoktétész megénekli Herkules hőstetteit)

Arész nem nézi jó szemmel, hogy Herkules sorra hajtja végre a hőstetteket és egyre kevesebb hiányzik ahhoz, hogy megnyíljon előtte az Olümposz kapuja. Látja, hogy a kölyök erősebb nála, félti a pozícióját ezért meg akarja őt ölni. Egyre nehezebb feladatokat ad neki, de a fiú nem retten vissza semmitől. Azzal persze nem törődik, hogy az ártatlan embereket sodorja a legnagyobb veszélybe.

Keselyűk támadták meg a várost, élve falják fel az embereket, nem is mernek kimenni a házaikból. Egy tanárnő utolsó reménye egy fiú, akit harcosnak öltöztet, hátha ő majd legyőzi a vérszomjas madarakat. A kissrác nagyon fél, nem tudja felvenni velük a harcot, de szerencsére ott van Herkules, aki megmenti a várost. Nem tetszik neki, hogy az emberek nem szaladnak oda hozzá és borulnak a lábai elé. Nem érdekli, hogy a város gyászol, azt akarja, hogy istenítsék őt. De az utolsó hőstett még hátra van, menni kell tovább.

(a képen: a tanárnő harcba küldi a kisfiút)

Filoktétész figyelmezteti barátját, hogy megváltozott, de ő ezzel nem törődik. A költő hűségesen kísérte Herkulest mindenhová, minden hőstettét megénekelte, de a fiatal harcosban a kezdeti alázatnak már nyoma sincs. A kölyökért még Afrodité is rajong. Az istennő altató koktélt kever testvéreinek és lemegy Herkuleshez. Felajánlja, hogy felviszi az Olümposzra, de hősünk erről hallani sem akar. Neki nem kell segítség, majd feljut egyedül. Filoktétész emlékezteti Herkulest, hogy nem azért akart felmenni az Olümposzra, mert különlegesnek tartotta magát, hanem hogy segítsen a családján és a falun. De a fiú nem hallgat barátjára, odaveti neki, hogy „te csak egy ember vagy, egy senki”. Még azt is a szemére veti, hogy neki köszönheti azt is, hogy egyáltalán költő lehet – mert ha ő nincs, akkor nem tud kiről hősi dalokat költeni. Félelmetes látni, hogy mire képes a népszerűség.

Afrodité zokon veszi, hogy rajongott hőse nem kért belőle és a segítségéből, most már ő se akarja, hogy Herkules istenné váljon. Hermész kitalálja, hogy lopják el a Napot. Az emberek fáznak, nagyon sokan meg is fagytak. Hősünket nem az motiválja, hogy segítsen az embereknek, csak az lebeg a szeme előtt, hogy ez az utolsó hőstett, ha a Napot visszateszi az égre, akkor istenné válik. Herkules hazatér, anyja és testvérei örülnek, hogy újra látják, de ő fel van háborodva, hogy semmi ennivaló nincs otthon. Nem érdekli, hogy a családja három napja semmit se evett. Őket hibáztatja az éhínségért is, igen. Tudniillik ők csak ülnek, várják, hogy az istenek segítsenek rajtuk, miközben szidják őket, hogy hogyan engedhetnek meg ilyesmit a földön. Mert az istenek igenis igazságosak.

(a képen: Hermész, Afrodité és Arész)

Herkules elindul, hogy megkeresse a Napot, Filoktétészt pedig lerázza azzal, hogy ő nem osztozik a dicsőségen senkivel. Megtalálja az ellopott égitestet és találkozik az istenekkel. Igaz, hogy ők hárman vannak, de Herkules erősebb – gondolja. A családja és megalázott barátja félretesznek minden sértettséget, hogy segítsenek a fiúnak. El akarja őket zavarni, de mintha kezdenének visszatérni belé az érzések. Félti az öccseit és anyját attól, hogy megégnek a Nap közelében. Ám ők nem hagyják magára. Együtt erősebbek, mint a három isten, visszaszerzik a Napot, Herki pedig felhelyezi azt az égre.

Az istenek közlik Herkulessel, hogy ő csak egy ember és semmi keresnivalója közöttük, de az Olümposz kapuja megnyílik előtte. Mindenki bíztatja, hogy lépjen át, hiszen ezt akarta, csakhogy ő nem megy. A kapu bezáródik, kis hősünk pedig kint marad. Haza akar menni a családjához, még akkor is, ha nem kap vacsorát, mert nincs mit. Nem bánja, hogy nem lett isten. Azt sajnálja, hogy volt idő, amikor nem volt ember. Filoktétész úgy dönt, hogy a szomszédba költözik, mert nagyon megszerette azt a környéket. Igaz, hogy nagyobb nyomort keresve se találna, de megoldják. Együtt mindent megoldanak. Mekegés hallatszik. Van új Zeuszka, lesz kecsketej! Végül minden jóra fordult. Költőnk záró bölcsességét pedig jól jegyezze meg mindenki: „nem szép álmokban kell élni, hanem az életet kell széppé tenni”.

(a képen: az utolsó hőstett)

Hermésztől megtudjuk, hogy Herkules felnőttként ismét kiállja majd a tizenkét próbát és újra kinyílik előtte az Olümposz kapuja. Most nem lett isten, de néhány év múlva azzá válik. És hogy ő ezt honnan tudja? Természetesen Zeusztól, hiszen most volt vele meetingje. Talán jobb is, hogy a kis Herki a földön töltheti a gyerekkorát.

Amikor a történet játszódik, Herkules még kamasz volt, tizenhárom éves, mégis hamar fel kellett nőnie. Gondoskodni akart a családjáról, de ahhoz még nem volt elég felnőtt, hogy a hirtelen jött népszerűséget, sztárságot jól tudja kezelni. Kránicz Richárd tűpontos játéka vezeti a néző figyelmét, és tökéletesen látszik, hogy hogyan száll el magától egyre jobban a kis hős. Amikor még a falujában száll szembe az oroszlánnal, akkor a családját akarja védeni. Magára veszi a legyőzött fenevad bőrét és elindul, hogy segíthessen az embereknek. Filoktétész megmentésén nem gondolkodik, hiszen tudja, hogy képes rá. Miért ne segíthetne egy bajbajutott emberen? Nem vár érte ódákat, neki ez semmiség. De egyre több hőstettet hajt végre, és kezdi élvezni az emberek rajongását. Emlékszel? Először még csak jólesik neki ez a szeretet, a hála és bár megfogalmazódott benne, hogy isten akar lenni, de még mindig az motiválja, hogy segítsen az embereknek. Egyszerűen csak jó célra akarja használni az erejét. Hamar megváltozik azonban a motivációja, és Filoktétész mindig ott van, hogy figyelmeztesse barátját – az már más kérdés, hogy Herkulest lehetetlen visszarángatni a földre.

Ha már említettem Filoktétészt, beszéljünk egy kicsit róla. Őt úgy ismerjük meg, hogy bajba kerül és segítségért kiáltva fel-le szaladgál. Eleinte egy félős, gyenge figurának tűnik, de egyből látszik rajta, hogy nagyon szerethető. Gelányi Bence nagyon szépen szemlélteti a költő érzékeny lelkét, aki még egy kis szálkától is megijed, ha az az ujjába megy. Nincs tápláléka a teremtő képzeletének, kifogyott a témákból, nincsenek hősök, akikről írhatna. Ma talán úgy mondanánk, hogy alkotói válságban van. Amint megtudja, hogy megmentője az Olümposzra készül, egyből mellészegődik. Fontos számára a barátság, mindig ott van Herkules mellett és próbálja figyelmeztetni, amikor fejébe száll a dicsőség. Eljön az a pont, amikor már nem tud barátként tekinteni a kis hősre, de akkor se hagyja el. Herkules nagyon csúnyán megsérti – nem is egyszer – ám ő újra és újra a segítségére siet, amikor arra van szükség. Nem kis szerepe van Filoktétésznek abban, hogy Herki végül újra az a srác lesz, aki annak idején elindult megmenteni a faluját. Nem is csoda, hogy kibékülnek, és ismét barátként néznek egymásra.

(a képen: Herki hazatér)

Már volt róla szó, hogy történetünk a legnagyobb éhínség idején játszódik. Alkméné egy tehetetlen családanya, kétségbeesésén pedig az se segít, hogy kisebbik fiai állandóan veszekednek. Majzik Edit érzékeny játéka tökéletesen szemlélteti az asszony nehéz sorsát. Nem csak azt nem tudja, hogy mit hoz a holnap, de azt se, hogy mit fog az asztalra tenni este. A fiúk azon versengenek, hogy ki az éhesebb, de ő nem tud nekik enni adni és láthatóan megszakad a szíve a gyermekeiért. Folyamatosan azon dolgozik, hogy legyen, de egyszerűen nincs. A keselyűtámadáskor ő alakítja a tanárnőt, aki harcolni küldi a fiút. Abban a jelenetben is gyönyörűen megjelenik, hogy nem tenné ki ekkora veszélynek a gyereket, ha lenne más lehetőség.

Ifiklészt és Periklészt, Herkules kistestvéreit Pálóczi Bence és Csata Zsolt alakítják zseniálisan. Úgy érzem, gyermeki lelkülettel és játékossággal nyúltak ezekhez a karakterekhez. Folyamatosan civakodnak, de amikor édesanyjuk rájuk kiabál, rögtön bocsánatot kérnek és már nem is akarnak vacsorázni. Csak egy kis kecsketejet kérnek, az bőven elég lesz nekik holnapig. Ők jó gyerekek, egyetlen szóra rendet raknak és hallgatnak az anyjukra. De kicsik még, és nem értik, hogy valószínűleg sokáig fognak éhezni – bár már érzik, hogy nagy a baj. Rajonganak a bátyjukért, az ő kiskori történetét játsszák el újra és újra, hogy hogyan győzte le a kígyókat a kisbaba és azon veszekednek, hogy melyikük legyen Herkules. Amikor hősünk elmegy otthonról, ők hazavárják és örömmel fogadják akkor is, amikor ő ellenséges velük.

(a képen: Ifiklész és Periklész)

Arész, Afrodité és Hermész szintén testvérek, mindannyian Zeusz gyermekei. Papp István, Hajdu Imelda és Vranyecz Artúr alakításában nagyon szépen látszik, hogy milyen jól ki tudják egészíteni egymást, ugyanakkor ők is sokat civakodnak. Afrodité gyakran háttérbe szorul, hiszen egy nő ne szóljon bele a férfiak dolgába – de ebbe most inkább ne menjünk bele.

Nagyon sokat tudnék még mesélni erről a darabról, de így is hosszúra sikerült. Tudom, hogy nem lehet rá jegyet venni, mert a Lázár Ervin Program része, de remélem, olvassa ezt olyan is, akinek van lehetősége egy-egy osztályt elvinni. Ha pedagógus vagy, kérlek, előadás után beszélgess róla a gyerekekkel, hiszen nagyon fontos témát dolgoz fel.

A képek forrása a Csokonai Színház honlapja

Esküvő! Neked mi jut eszedbe, ha meghallod ezt a szót? Örök szerelem, boldogító igen és hajnalig tartó mulatság. Talán eszünkbe se jut, hogy az egyik fél az utolsó pillanatban meggondolhatja magát és teljesen máshogy alakul az este, mint ahogy tervezték.

A kibérelt vendéglőbe a teljes násznép helyett csak néhány vendég érkezik meg. A vőlegény kórházban van, Janis pedig elkísérte, de hamarosan ők is csatlakoznak a néhányfős társasághoz. Megtudjuk, hogy a menyasszony az oltárnál bevallotta, nem szereti Kornélt és azzal a lendülettel megcsókolta Tretént. Így már érthető, hogy mi okozta a két férfi sérüléseit – összeverekedtek. Kiderül, hogy Tretén házas és boldog családapa, soha semmi nem volt közte és Alicia, a menyasszony között. Ezt persze a történtek után senki se hiszi el, de szerencsére van egy hangfelvétele az esküvőről – hiszen újságíróként volt jelen. Alicia a következőt mondta: „legfőbb, hogy az ember hű legyen a szerelméhez, másé a szívem”. Egyetlen szóval se említette, hogy kit szeret. És hogy akkor mégis mire volt jó ez az egész? Azt Dió meséli el.

(a képen: Janis, Féreg, Kornél, Stavros, Dió és Titusz)

Alicia egy híres énekesnő, Dió pedig az ő zenekarában dobol. Azt tanácsolták nekik, hogy hívják fel magukra a figyelmet, lehetőleg nagy botrányokkal – így fogja őket mindenki megismerni. Kornél, az ismertté vált, mégis egyszerű ornitológus tökéletes eszköz volt ehhez. Alicia pontosan tudta, hogy a meghiúsult esküvő másnapján megjelenő cikkekben szó szerint fogják leírni a szavait – melyekben az új lemezük és daluk címét idézte nem sokkal azok megjelenése előtt. Jól ki volt ez találva, kérem szépen.

Stavrosnak eddig se volt egyetlen kedves szava se a menyasszonyról, ezek után pedig még jobban szidja nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket használva. A darab során többször is megállapításra kerül, hogy minden nő kokott (ők nem így fejezték ki magukat) – leszámítva persze a saját rokonokat. A férfiak se tökéletesek, de esetükben csak a tesztoszteron a hibás, nem pedig a férfi maga.

(a képen: Janis, Féreg, Tretén és Stavros)

Ha jól tudom, eredetileg csak hét férfi játszik a darabban, de Szikszai Rémusz rendezésében feltűnik A Nő is. Nincs folyamatosan jelen, néha átsétál a színpadon és egy odaillő dalt énekel. Ahogy fogy a vodka, úgy erednek meg a nyelvek és mindenki elmeséli, milyen tapasztalatai vannak a nőkkel. Őrült és mindent elsöprő szerelem, ami hatalmas csalódással végződik. Hallhatunk egyéjszakás kalandokról és érzelemmentes kapcsolatokról is. Kiderül, hogy Tretén feleségének is volt némi köze Dióhoz, Stavros régi szerelme pedig nem más, mint Titusz édesanyja. Mindenkinek van egy története, és mindegyik hölgyet A Nő karaktere jeleníti meg.

(a képen: A Nő)

Kornél és Féreg számos példát hoznak az állatvilágból, ahol megfigyelhető a hím küzdelme a nőstényért és a nőstény hűtlensége egyaránt. Így van ez az emberek esetében is, erre Treténtől hallhatunk statisztikákat és filozófiai gondolatokat. A férfiak jól kibeszélik egymás között a nőket, hogy milyen számítóak és kegyetlenek tudnak lenni, de azt is bevallják, hogy nélkülük nem tudnának élni. Miért vesz egy férfi méregdrága autót és luxuslakást? Természetesen azért, hogy a nőt lenyűgözze. Minden gondolata és minden cselekedete középpontjában a nő áll, vagyis mindennek a tesztoszteron az oka.

Remekül keretbe foglalja a darabot, hogy egy meghiúsult esküvővel kezdődik, és azzal is zárul. Titusz alkalmi partnere babát vár, ezért el akarja vetetni magát a férfivel, aki végül oltárhoz vezeti a nőt. Az előadás végén nem csak a csók csattan el, hanem a pofon is.

(a képen: Titusz esküvőjére készülve)

Ez a darab a maga hímsoviniszta humorával a férfiak elé is görbe tükröt állít és tele van öniróniával. Nem finomkodó, de rendkívül szórakoztató – ha a néző is nyitottan áll hozzá. Ha nem tudod elviselni a színházban a cenzúrázatlanságot, spórolj meg magadnak egy felháborodást. Ha viszont helyén tudod kezelni a durva szöveget és képes vagy humorral fogadni az elhangzottakat, remekül fogod magad érezni ezen az előadáson.

Sok színház fél ettől a darabtól, mert egyszerűen nem lehet konszolidáltan tálalni és ez bizony megosztó lehet. De valljuk be, van létjogosultsága. Van igazság az elhangzottakban és beszélnünk kell róla. Azt kérdezed, hogy engem zavarnak-e a trágár kifejezések a színpadon? Ha úgy hangzanak el, hogy nem tesznek hozzá semmit az előadáshoz, akkor igen (pl. ha egy Shakespeare-dráma szókincsét bővítené valaki ezekkel a szavakkal, az kifejezetten zavarna). De ha az életben is megtörténne ez az eset, nem fogalmaznának szofisztikáltabban az urak, így valósághű az előadás.

(a képen: a utolsó jelenet, Titusz esküvője)

Nem véletlenül ajánlott tizenhat éven felülieknek ez az előadás. Bizonyára sokakat megbotránkoztatna, de nekem tetszett. Lehetne akár egy mély dráma is, de vígjátékba csomagolva sokkal könnyebben emészthető. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a néző részéről is fontos a nyitottság, hogy akarja befogadni – és ez nem csak erre a darabra igaz. Azok számára ajánlom, akik szeretik a kortárs darabokat és nem félnek az öniróniától.

A képek forrása: a Csokonai Színház honlapja és facebook oldala

Molnár Ferenc regénye mindenki számára kötelező olvasmány volt, de mindenkiben más nyomot hagyott. Sokan csak a gyerekek háborúskodására emlékeznek belőle, esetleg megmaradt egy-két név, egyik barátnőmet viszont a mai napig egyenesen felháborítja, hogy szegény Nemecseknek egy eszme miatt kellett meghalnia…

Ebben a musicalben gyönyörűen ki vannak bontva a gyermeki csínytevések, a Pál utcaiak és a Vörösingesek ellentéte és harca és nem utolsó sorban a barátság szentsége.

A darab elején egy osztályteremben vagyunk, ahol Rácz tanár úr egy kémiakísérletet mutat be, de a fiúk figyelmét ez nem igazán köti le. Sokkal fontosabb megtárgyalni a legutóbbi einstandot, amikor a Pásztor-testvérek elvették Nemecsek üveggolyóit, köztük a kéksávosat – az volt a legszebb és a kisfiú kedvence.

(a képen: Rácz tanár úr)

Hamarosan megismerhetjük a Pál utcai fiúk székhelyét, a szeretett Grundot, ahol közgyűlést fognak tartani a srácok. Nemecsek érkezik meg elsőként, azonban mielőtt megjönnének a többiek is, egy hívatlan vendéggel találja szemben magát: Áts Feri hatolt be, a Vörösingesek vezére. Azért jött, hogy ellopja a zászlót – ráadásul akkor, amikor tudta, hogy nincsenek ott. Ez aztán a pofátlanság… Boka, mint az új elnök úgy dönt, hogy viszonozza ezt a látogatást – csakhogy ő akkor megy, amikor a Vörösingesek ott vannak a Füvészkertben. Választ maga mellé két kísérőt: Csónakost és Nemecseket.

(a képen: Nemecsek és Áts Feri)

Vissza akarják venni a zászlót, de sehol se találják. Elhelyeznek azonban jól látható helyen egy táblát azzal a felirattal, hogy „Itt jártak a Pál utcai fiúk” – hogy tudják, nem félnek tőlük. Nem akarnak találkozni senkivel, ezért elbújnak, Boka viszont megpillant egy ismerős arcot. Geréb elárulta őket, átállt az ellenséghez. Jelent a Vörösingeseknek, hogy mikor nincs senki a Grundon, hol vannak a bejáratok, mire érdemes figyelni és elfoglalni is segít nekik.

Mindkét tábor egy jól összeszokott csapat, a Grundon belül azonban van egy kisebb klikk is: a Gittegylet. Egy igazi egylet elnökkel, címerrel, pecséttel, sőt még tagdíjat is szednek. A Gittegylet egy hivatalos szervezet, már-már elfelejti az embert, hogy tulajdonképpen ez is a gyerekek játéka, ők viszont nagyon komolyan veszik – olyan felnőttesen. Rácz tanár úr azonban feloszlatja az egyletet és minden vagyonát elkobozza a héttagú szerveződésnek. Nemecsek az, aki megmenti őket, ugyanis amíg a tanár nem figyelt, sikerült kikaparnia egy kis gittet az ablakból – ezzel újra értelmet nyert a játékuk.

A Pál utcaiakról és a Vörösingesekről is elmondható, hogy bár iskolás fiúkról van szó, az órák után igazi katonának érezhetik magukat ki-ki a saját kis hadseregében. Mindenkinek megvan a maga rangja – kivéve Nemecsek Ernőt, aki még csak közlegény, a Gittegyletben azonban titkári tisztséget tölt be. Igaz, nem sokáig, mert otthagyja a közgyűlést, ugyanis fontos megbeszélnivalója van Baka János elnök úrral – a többieknek nem szólhat róla, tudniillik hadi-sőt államtitok. Látta és hallotta, amint az áruló Geréb Dezső megvesztegette Janót, a Grund őrét. A fiúk kizárják őt az egyletből, gyávának és árulónak, mi több gyáva árulónak nyilvánítják, és csupa kisbetűvel írják be a nevét a jegyzőkönyvbe. Igaz, hogy ez továbbra is „csak” egy játék, de mindannyian a lehető legkomolyabban gondolják és Ernő is nagyon a szívére veszi, hogy a többiek nem értik meg őt. Szegény betegeskedik is, hiszen amikor a Füvészkertben jártak, beleesett a vízbe, utána pedig ugyanoda kellett visszabújnia.

(a képen: Geréb szivarral vesztegeti meg Janót)

Nemecsek mindezek ellenére végig hősiesen viselkedik, még a Vörösingesekhez is visszamegy egyedül és önszántából, hogy visszaszerezze a zászlót – amit az előző látogatás alkalmával nem sikerült. Kistermete miatt könnyedén elbújt, kihallgatta a tanácskozást és nem is vette volna észre őt senki. Azt viszont nem tűrhette szó nélkül, amikor Geréb azt állította, hogy egyetlen bátor fiú sincs köztük. Előbújt, beismerte, hogy ő vette vissza a zászlót és kiállt a Pál utcaiak mellett. Áts Ferinek szimpatikus volt ez a temperamentum, és felajánlotta, hogy álljon be Vörösingesnek, tiszti ranggal kínálta őt. A bátor Nemecsek azonban visszautasította. Kicsavarták a kezéből a zászlót és beledobták a vízbe szegény fiút – immár harmadjára jár ott.

Ez az a jelenet, amikor a nézőtéren megfagyott a levegő. Dezső gúnyosan odavetette Ernőnek, hogy „Na, jó volt, Nemecsek?”, ő pedig azt felelte rá – dalban – hogy „Igen, jó volt. Jobb, mint ott állni s nevetni; jobb, mint árulónak lenni…” Nekem Papp Csaba és Bodnár Erik előadásában is volt szerencsém nézni és hallgatni ezt a dalt, ami után szem nem maradt szárazon. Hozzáteszem, a Vörösingesek se tudtak mit felelni erre, hiszen tudták, hogy igaza van a kis Nemecseknek, még Áts Feri is tiszteli őt, hiszen szalutálást parancsolt a fiúknak, amikor Ernő távozott. Szavakkal le se tudom írni, hogy mi minden volt benne ebben a jelenetben – dal utoljára akkor volt rám ilyen hatással, amikor először hallottam a debreceni Padlásban a Fényév távolságot énekelni Ráditól (erről is van egy bejegyzésem).

A Vörösingesekre visszatérve, Áts Feri kifejezetten megtiltotta nekik, hogy a kisebbeket és gyengébbeket megverjék, a Pásztor-testvérek mégis erőszakkal vették el Ernő üveggolyóit (amiről a darab elején esett szó). Éppen ezért nekik is fürödni kell ruhástól a hideg vízben, de a tábornokuk hátraarcot parancsol a többieknek, nem nézhetik végig és nem nevethetik ki őket – így kevésbé megalázó.

(a képen: a Vörösingesek)

A második felvonás elején Boka bejelenti, hogy hamarosan támad az ellenség és meg kell védeni a Grundot. Nemecsek szólójához hasonlóan egy rendkívül megható dal következik, a mindenki által jól ismert Mi vagyunk a Grund. Szívmelengető látni, ahogy összefognak a fiatalok, hiszen az a pár farakás nekik a hazát jelenti, amit az életük árán is védelmezni kell.

Boka kész haditervvel érkezik, és kinevezi Nemecseket hadsegédnek. Ernő egyre betegebb, de nem hagyja cserben a barátait. Továbbra is velük van és védeni akarja a Grundot annak ellenére, hogy a Gittegylet árulónak nevezte és csupa kisbetűvel írták le az ő tisztes nevét. Nem tudják, hogy ő az életét kockáztatja és tulajdonképpen mindent neki köszönhetnek.

Váratlan vendég érkezik: Geréb jött bocsánatot kérni. Megbánta az árulását és visszahozta a zászlót is. Boka megbocsátotta a tettét, de nem bízik többé Dezsőben és nem veszi el a zászlót sem a kezéből. Ennek a jelenetnek tanúi voltak a többiek is, így tudta meg mindenki, hogy Geréb elárulta őket. Nem tudom, hogy mi volt az ifjú legény szívében, de a szemében őszinte megbánás látszott, a régi barátok mégse fogadták őt vissza. Bár megpróbálta jóvátenni a bűnét, vállalnia kell a következményeket – ezt nehezen viseli.

(a képen: Nemecsek és Boka)

Ernőnek egyre magasabb a láza, már képzelődik is. Boka úgy dönt, hogy hazakíséri, de nagyon fél, nehogy késő legyen. A két barát duettjét hallgatva – Suttogják a fák – elszorul az ember szíve. Papp Csaba és Kádár Szabolcs tökéletes összhangja viszi a cselekményt és egy pillanatra se hagyja elkalandozni a néző figyelmét. Nem csupán a dal szívbemarkoló, amit Ernő arról énekel, hogy őt nem tisztelik, semmibe veszik és nem is tudják, hogy mennyi mindent tesz értük, amit észre sem vesznek. Fájdalmas látni és tanúja lenni, ahogy Bokának prózában is elpanaszolja ezt a bánatát, az embernek kedve lenne keblére ölelni ezt a kis árva teremtést és megpróbálni megvigasztalni valahogy.

Megérkeztek a Grundra a Vörösingesek, kezdetét veszi a háború. A két tábornok épp egymással küzd, amikor megjelenik a még mindig beteg Nemecsek az egyik farakás tetején és ráugrik Áts Ferire, akit sikerült ezzel a váratlan csapással két vállra fektetnie. Győzelem! A Pál utcaiak nyertek, és a kis Ernő győzte le a Vörösingesek fejét. Az árulónak hitt kisfiú még lázasan is a Grundot védte. Ezt látva a Gittegylet tagjai is megbánták, hogy kizárták őt, és csupa-csupa nagybetűvel írják a nevét a bocsánatkérő okiratba. Ez egy nagyon szép gesztus tőlük.

(a képen: a Pál utcaiak és a Vörösingesek harca)

Janó elmondja Bokának, hogy a Grund helyén hamarosan bérházat építenek. Hiába volt a küzdelem és hiába nyertek. A Grundot, ha nem is a Vörösingesek, de elveszik tőlük. Boka Ernőhöz siet, útközben találkozik Áts Ferivel, aki visszaadja Nemecsek kedvenc üveggolyóját, a kéksávosat és üdvözletét küldi, jobbulást kíván a kis betegnek. Újabb megríkató jelenet következik. Ernő szeretne a Grundra menni, mert érzi, hogy később nem lesz rá alkalma. Boka szeretné, ha meggyógyulna, és azt tervezik, hogy majd ő elkapja a kis barátját, amikor újra ott lesznek, és megint leugrik a farakás tetejéről…

A Szólít egy hang című dallal búcsúznak egymástól. Mondanom sem kell, hogy ennél a szívszorító duettnél is mindenki a könnyeit törölgette. Ernő még utolsó szavaival is a Grundra vágyott, amit olyan hősiesen védelmezett. Megérkeztek a Gittegylet tagjai is, de elkéstek. A Weisz által elcsukló hangon felolvasott bocsánatkérést Ernő már a Mennyből hallgatja. Mindenkinek hiányzik a kis hős.

(a képen: a Pál utcaiak gyászolják Ernőt)

A Pál utcai fiúk egy csodálatos musical fülbemászó dallamokkal, tartalmas dalszövegekkel és tehetséges színészekkel. Tökéletesen mutatja, hogy ha a gyerekek kitalálnak egy játékot, akkor azt felnőtteket megszégyenítő módon képesek komolyan venni. De természetesen nem csak erről szól a darab. Ahogy a regényből mindenkinek más marad meg, úgy az előadásból is mindenki mást visz haza magával.

Számomra elgondolkodtató, hogy a Vörösingesek tényleg annyira rosszindulatúak-e, mint amilyennek elsőre tűnnek? Hiszen igaz, hogy nagyobbak és erősebbek, de ők is csak játszani akarnak – szeretnének egy helyet, ahol tudnak labdázni. Ismerek olyat, aki emlékeiben ők úgy élnek, mint a negatív karakterek, mint a gonosz ellenség és sokáig én is így tekintettem rájuk. Rá kellett jönnöm azonban, hogy ők is ugyanolyan gyerekek, mint a Pál utcaiak és a gyerekek néha ellenségeskednek egymással – főleg ha csapatban vannak. Gondoljunk csak a Vörösingesek indulójára, milyen szépen kidomborodik benne, hogy ők egy egységet képeznek. A Pásztor-testvérek kihasználják ugyan, hogy erőfölényben vannak, Áts Feri viszont meg is bünteti őket ezért. Szerintem ő a szíve mélyén jó gyerek – Szelle Szilárd és Szőke Olivér játékában egyaránt így láttam.

Mi a közös a két táborban? Vezetéknév plusz rang a megszólításuk, akárcsak a hadseregben és magázódnak játék közben. Jól kidolgozott szabályrendszer szerint működnek, amit számon is kérnek egymáson, mindent jegyzőkönyvbe vesznek. Van egy vezetőjük, akinek a szava szent. Nagyon fontos, hogy a csapat előrébb való az egyénnél és ez a koreográfiákban is nagyon szépen megmutatkozik.

Azt tudni kell, hogy nem egy már eleve rendelkezésre álló csapattal készült az előadás, hanem - ha jók az információim - egy országos casting során kerültek kiválasztásra a szereplők. Mire én eljutottam rá, már volt ideje érni a darabnak, ezért is lehet, hogy egy jól összeszokott egységet láthattam a színpadon (bár nincs kétségem affelől, hogy az elején is profi munkát és nagyszerű előadást láttak a nézők). Igaz, hogy a szereposztásban kevés olyan nevet olvashatunk, akik a debreceni társulat tagjai és ennek az előadás szempontjából nincs is jelentősége, mégis szeretném megemlíteni, sőt kiemelni, hogy a Kolnay-t csodálatosan alakító Csata Zsolt a 2021/22-es évadtól a Csokonai csapatát erősíti - alig várom, hogy lássam őt több előadásban is.

(a képen: a finálé)

Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kiváló színpadi adaptációt látni ebből a gyönyörű és szívhezszóló regényből. Nekem mind a két szereposztással volt szerencsém megnézni ezt a musicalt és bátran kijelenthetem, hogy egyikben se csalódtam. Találkozzunk a következő teltházas előadáson és zárjuk ismét állótapssal, mert megérdemlik a fiúk.

A képek forrása: a Csokonai Színház facebook oldala és honlapja